Belföld

Fogdosta a hetedikes kislányt egy budapesti iskolaőr, majd behívta őt az iskola mosdójába és szexuális ajánlatot tett neki

Mosdóba hívta, majd szexuális ajánlatot tett az egyik budapesti általános iskolában az egyik hetedikes kislánynak egy iskolaőr. A 45 éves férfit azonnal kirúgták az állásából. A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség most emelt vádat az ügyben.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi tavaly januártól dolgozott iskolaőrként az egyik budapesti általános iskolában és a munkája során közvetlen stílust alakított ki a diákokkal. Rendszeresen beszélgetett az egyik hetedikes lánnyal, akivel az egyik közösségi portálon keresztül is tartotta a kapcsolatot.

Tavaly február elsején szeméremsértő módon megérintette a kislányt az iskola folyosóján az órák után, majd behívta őt a közei mosdóba, ahol szexuális célzatú ajánlatot tett neki, amit az azt elhárító lánynak még aznap megismételt üzenetben.

Az iskolaőr másnap ismét találkozott a lánnyal az iskola folyosóján a tanítás után. Ekkor ismét megérintette és megint szexuális ajánlatot tett neki. Az esetet még aznap megtudta a gyerek osztályfőnöke is, aki tájékoztatta az iskolaigazgatót, aki a rendőrségen bejelentést tett, a férfit pedig azonnal eltávolították az iskolából.

A rendőrség kutatást tartott a férfi lakásán, ahol mintegy száz darab kiskorúról készült pornográf felvételt találtak a tulajdonában lévő merevlemezeken. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a büntetlen előéletű férfire azzal, hogy tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel foglalkozhatna.

A hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve, eredménytelen rábírással elkövetett szexuális visszaélés bűntettével és pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolt férfi akár hét és fél év börtönt is kaphat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik