Élő Nagyvilág

Kijevet is támadták az oroszok éjszaka

AFP
AFP

Az EU 4,2 milliárd euró támogatást ad Ukrajnának

Ukrajna közel 4,2 milliárd euró összegű támogatásban részesül, miután az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács szabad utat adott az uniós ukrán hitelkeretből nyújtott támogatások és kölcsönök első részlete kifizetésének – közölte az uniós testület kedden.

Az idén március 1-jén hatályba lépett uniós ukrán hitelkeret 50 milliárd euró összegű stabil finanszírozást irányoz elő vissza nem térítendő támogatások és kölcsönök formájában Ukrajna helyreállításának, újjáépítésének és korszerűsítésének támogatására a 2024-2027 közötti időszakra.

A Tanács kedden elfogadott határozatában megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat. Ezek a reformok az államháztartásra, az állami tulajdonú vállalatok irányítására, az üzleti környezet fejlesztésére, az energiára és az aknamentesítésre terjednek ki. A keddi végrehajtási határozat engedélyezi az első részlet kifizetésének végrehajtását.

A testület hangsúlyozta továbbá a pénzeszköz mielőbbi átutalásának fontosságát, tekintettel Ukrajna nehéz költségvetési helyzetére.

(MTI)

Újabb vezetőt tartóztattak le korrupció miatt az orosz védelmi minisztériumban

Hivatali vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették augusztus 2-án Vlagyimir Gyemcsiket, az orosz védelmi tárca beszerzési osztályának volt vezetőjét – közölte kedden az illetékes katonai törvényszék.

A tájékoztatás szerint Gyemcsik egyelőre nem emelt panaszt a kényszerintézkedéssel szemben. A tartalékos ezredest, aki 2018 áprilisáig vezette a tárca beszerzési osztályát, 4 millió rubel (17 millió forint) kenőpénz elfogadásával gyanúsítják, melyet 2017 tavaszán kapott egy üzletembertől, aki előnyös elbírálást akart magának elérni egy közbeszerzési eljárásban. A nyomozás megállapította, hogy 2017-2018-ban az érintett vállalat az orosz hadsereg beszállítójaként tevékenykedett, 26 megállapodást kötött összesen több mint 574 millió rubel (2,5 milliárd forint) értékben.

Elmarasztalása esetén 15 évig terjedő börtön fenyegeti Gyemcsiket. Az orosz állami nyomozó bizottság korábban arról számolt be, hogy Vlagyimir Sesztyerov vezérőrnagyot csalás gyanújával vették őrizetbe, ahogy Vjacseszlav Ahmedovot is, a Moszkva közelében található népszerű Patrióta Park nevű háborús élménypark igazgatóját sikkasztás címén.

Az orosz hadsereget és a védelmi intézményeket évek óta érintő legsúlyosabb korrupciós hullámban eddig bő tíz embert vettek őrizetbe. A letartóztatási hullám április 23-án kezdődött Timur Ivanov védelmi miniszterhelyettes őrizetbe vételével, akik azzal vádoltak, hogy kenőpénzt fogadott el egy építési vállalattól. Az őrizetbe vettek között szerepel a hadsereg egyik vezérőrnagya és a vezérkari főnök helyettese, valamint több, kenőpénzek fizetésével gyanúsított üzletember.

(MTI)

Harkivot lőtte Oroszország, legalább nyolcan megsérültek

Az eddigi adatok szerint legalább nyolcan sebesültek meg, köztük egy nyolc hónapos csecsemő a kelet-ukrajnai Harkiv városát ért kedd délelőtti rakétacsapásban, közölte az országos rendőrség.

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegramon azt írta, hogy Oroszország Iszkander típusú rakétával mért csapást a városra. A támadásban a jelentések szerint

megrongálódott egy klinika, valamint polgári infrastrukturális létesítményekben és autókban keletkeztek károk.

Az orosz erők kedd délelőtt a déli Herszon városára robbanóeszközt dobtak, két idős nő sebesült meg – hozta nyilvánosságra Roman Mrocsko, a város katonai közigazgatásának vezetője. Olekszandr Prokugyin, Herszon megye kormányzója délután arról tájékoztatott, hogy az orosz erők a megyeszékhely környékére is robbanóeszközöket dobtak drónokról, hat helyi lakos sérült meg.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester a Telegramon arról adott hírt, hogy az ukrán légvédelem által lelőtt egyik orosz rakéta roncsai megrongáltak egy parkolót a fővárosban. Hozzátette, hogy nem keletkezett tűz, és senki sem sérült meg. Ruszlan Kravcsenko, Kijev megye kormányzója közölte, hogy az éjjel a főváros és környéke fölött az összes ellenséges rakétát és drónt a levegőben megsemmisítették, károk keletkeztek azonban a lehulló roncsoktól többek között egy lakó- és irodaházban, és egy benzinkútban.

Az ukrán légierő délután figyelmeztetést adott ki arról, hogy az északkelet-ukrajnai Szumi megyét irányított légibombákkal támadja az orosz hadsereg. Esetleges károkról, áldozatokról nem érkezett jelentés.

Az ukrán vezérkar keddi harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy

hétfőn 133 katonai összecsapás volt az ukrajnai frontvonalakon, a legtöbb orosz támadást Donyeck megyében Pokrovszknál és Torecknél jegyezték fel.

A kijevi katonai vezetés keddi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta az 585 ezret. Közlésük szerint az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett négy orosz harckocsit, 39 tüzérségi rendszert és 36 drónt.

(MTI)

Sojgu: Minél később kezd béketárgyalásokba Ukrajna, annál rosszabb helyzetbe kerül

Minél később kezd béketárgyalásokba Ukrajna, annál rosszabb helyzetbe kerül a feltételeket illetően – jelentette ki az orosz állami televíziónak adott keddi interjújában a volt orosz védelmi miniszter.

Szergej Sojgu – aki jelenleg az orosz biztonsági tanács titkári posztját tölti be – hozzátette: Vlagyimir Putyin elnök június 14-én elhangzott tárgyalási ajánlata óta Ukrajna 162 négyzetkilométer nagyságú területi, valamint további emberveszteséget könyvelhetett el, és mivel az ajánlatra nem válaszolt, a lehetőségei egyre csak szűkülnek, így minél később lép, annál több területet fog elveszíteni.

Sojgu azt is elmondta, hogy véleménye szerint

az ukrán népnek nagyon sokba fog kerülni a kijevi rezsim illúziója, hogy az európaiak szervezte újabb szép békecsúcson maguk is meg tudják majd oldani az ukránok összes belső problémáját.

Oroszország 2022 februárjában indított katonai támadást Ukrajna ellen, és a 2014-ben ellenőrzése alá vont Krím félszigetet is beleértve eddig mintegy 18 százalékát foglalta el, illetve tartja megszállva a szomszédos országnak. A hadszíntéren jelenleg kedvezőbb helyzetben lévő orosz fél azóta hivatalosan is a saját területévé nyilvánította azt a négy dél-kelet-ukrajnai megyét, amelyeket ugyan nem sikerült még teljesen elfoglalnia, de történelmi- és kulturális okokra hivatkozva arra szólította fel az ukrán vezetést, hogy harc nélkül adja fel a megyék teljes további területét, vagy egy tűzszüneti tárgyalás előfeltételeként ismerje el a jelenleg Oroszország számára kedvező hadihelyzetet.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az orosz javaslatra júliusban úgy reagált, hogy Ukrajna csak területi integritásának teljes helyreállítása esetén lenne hajlandó tárgyalni a békéről. Hangsúlyozva, hogy ez az álláspontja az ENSZ-tagállamok döntő többségének a támogatását is élvezi.

(MTI)

Ukrajnai klinikát ért rakétatámadás

Rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv városát, ahol egy klinika épületében keletkezett kár – közölte a Harkiv megyei kormányzó a Telegramon kedden. A politikus szerint két ember sokkos állapotba került, és lehetnek emberek az épület romjai alatt.

Kedd reggel az ukrán légvédelem arról adott tájékoztatást, hogy két Iszkander-M és két H-59 típusú orosz rakétát és Oroszországból indított 15 támadó drónt semmisített meg. Mikolajiv térségéből a helyi kormányzó 13 iráni gyártmányú drón megsemmisítéséről számolt be.

Drónokkal támadták az ukránok Belgorodi megyét

Oroszország Kurszki megyéjéből meghiúsított ukrán betörési kísérletet, a belgorodi régióból pedig halálos dróntámadást jelentettek kedd reggel a helyi hatóságok.

Alekszej Szmirnov, a Kurszki megye ideiglenes kormányzója arról számolt be, hogy a katonaság és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) határőr egységei megakadályozták, hogy az ukrán fegyveres erők csapatai áttörjék a határt. Az orosz hatóságokkal kapcsolatban álló MASH Telegram-csatorna szerint mintegy száz ukrán katona próbálta meg átlépni a határt Szudzsa körzetében.

Szmirnov tájékoztatása szerint az ukrán erők ágyúzták is a megyét, ami miatt öt ember, köztük három gyerek megsebesült – írja az MTI.

Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi megye kormányzója mindeközben arról adott tájékoztatást, hogy a régió egyik falujában egy civil meghalt ukrán dróntámadásban. A moszkvai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Belgorodi megye fölött kilenc, a Kurszki megye fölött pedig 13 ukrán drónt semmisített meg a légvédelem kedd hajnalban.

Kijevet is támadták az oroszok éjszaka

Legalább négy robbanás hallatszott Kijevben röviddel azután, hogy helyi idő szerint este 11 óra körül megszólalt a légi riadó – jelentették a Kyiv Independent újságírói. Az első robbanást percekkel a légiriadó első megszólalása után hallották a városban.

Kijev város katonai közigazgatása közölte, hogy az előzetes információk szerint Oroszország Iszkander-M vagy észak-koreai KN-23 ballisztikus rakétákat használt.

Kijevben nem történt pusztítás, és nem érkezett információ az áldozatokról

– közölték.

Olvasói sztorik