Belföld

Már 90 millió összegyűlt Iványi Gáboréknak, miután a NAV inkasszózni kezdte a bankszámláikat

Szajki Bálint / 24.hu
A roma holokauszt (porajmos) 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést és gyújtottak meg nyolcvan mécsest a duna-parti cipőknél civilek.
Szajki Bálint / 24.hu
A roma holokauszt (porajmos) 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést és gyújtottak meg nyolcvan mécsest a duna-parti cipőknél civilek.

Már 90 millió forint gyűlt össze Iványi Gábor lelkész és az Oltalom Karitatív Egyesület gyűjtésén, amit azután indítottak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozások miatt inkasszózni kezdte az egyesületet működtető Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) bankszámláit. A lelkész szerint már hetekkel ezelőtt is csak félnapi működésre volt pénzük, az utóbbi napokban pedig kiderült az is, hogy a kormányhivatal „az ellátottak érdekében” állami revizorokat küld a közösségre.

„Hogyha én ezt a rendszerváltás körül gondoltam volna, hogy valaha azokkal, akikkel ezt közösen vittük hajdan véghez, azokkal szemben leszek kénytelen az alapvető emberi jogaimért harcolni, akkor azt egyszerűen nem hittem volna el” – mondta Iványi az RTL Híradó hétfő esti kiadásában. Szerinte

egy elfogadhatatlan politikai gaztett,

amit a hatalom csinál ellenük. „Ez körülbelül olyan, mintha valakinek leamputálják a lábát, és akkor utána azt mondják, hogy nyugodtan elindulhat a 100 méteres futáson, és van olyan, aki műlábbal aztán el is indul. Mi körülbelül ebben a helyzetben vagyunk” – tette hozzá.

Iványi Gábor egyelőre nem tudja, hogy a gyűjtésen eddig összegyűlt 90 millióból melyik intézményeik működtethetők. A pénzadományokat a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítvány számlaszámára várják, személyesen pedig a józsefvárosi Dankó utcában is át lehet adni a felajánlott összeget.

A kormányhivatal szerint a MET pénzhiánya veszélyezteti a gyermekek és a gondozottak érdekeit, az ellátási kötelezettséget így a józsefvárosi, illetve a fővárosi önkormányzatnak kell megoldania. Budapest tavaly segítségként már átvett tőlük 67 szociális munkást. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta a híradónak, ha ez nem elegendő, vagy további intézkedésekre van szükség, akkor készek rá, hogy fenntartóként belépjenek. Sokkal nagyobb azonban a probléma a MET vidéki iskoláival, ugyanis azokat az önkormányzatok nem, csak az állam vehetné át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik