Nagyvilág

Robert F. Kennedy Jr. elnökjelölt poénból a Central Parkban hagyta egy medvebocs tetemét

Bastien INZAURRALDE / AFP
Bastien INZAURRALDE / AFP

Tíz évvel ezelőtt Robert F. Kennedy Jr. független elnökjelölt kidobta egy medvebocs tetemét a New York-i Central Parkban, majd úgy állította be a helyzetet, mintha az állatot biciklivel ütötték volna el – erről maga a politikus beszélt egy tévéinterjúban.

A politikus a trumpista Roseanne Barr komikussal folytatott beszélgetése alatt idézte fel a történteket: Kennedy a vallomásával vélhetően egy róla szóló, de még nem publikált New Yorker-cikket akart megelőzni. „Alig várom, hogy lássam, hogyan próbálja kiforgatni a New Yorker a történteket” – írta a politikus az X-en a beszélgetésről közzétett videofelvétel mellé.

Kennedy a beszélgetésben elmesélte: éppen a New York állambeli Hudson-völgy felé kocsizott, mikor az előtte levő autó elütött egy fiatal medvét. A politikus saját kocsijába rakta a medve tetemét, és bevallása szerint arra készült, hogy otthon megnyúzza. Viszont egy késő estébe nyúló vacsora után rögtön a New York-i repülőtérre kellett mennie, a medvét viszont nem hagyhatta a járműben. Elmondta, hogy egy bicikli is volt az autóban, amelyet valaki azért bízott rá, hogy megszabaduljon tőle.

Ezután úgy döntött, hogy kiteszi a medvét a Central Parkban, és úgy állítja be, mintha biciklivel ütötték volna el.

Aki megtalálja, biztos jól fog szórakozni

– mesélte a tíz évvel ezelőtti esetről.

2014 októberében a rendőrség egy feketemedvebocs tetemére bukkant a Central Park bozótjaiban. Az eset felderítésére vizsgálat indult. A vadvédelmi hatóságok később arra a következtetésre jutottak, hogy az állatot elütötték.

Kennedy család tagjaként ügyvédként ismert fiatalabb Robert F. Kennedy a Reuters/Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek 8 százalékának támogatását élvezi, de több államban még nem került fel a neve a szavazólapokra.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik