Élet-Stílus

A paplakban működtetett droglabort osztrák katolikus pap

Westend61 / Getty Images
Westend61 / Getty Images
Beismerő vallomást tett Ausztriában az a katolikus pap, akit azzal gyanúsítanak, hogy kristálymetet főzött templomának paplakjában. A 38 éves, lengyel származású lelkész mellett egy 30 éves iraki férfit tartóztattak la az ügyben.

Egy drogügyben elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek egy katolikus papot és egy Bécsben élő iraki férfit július végén, Ausztriában – írja CNA katolikus hírügynökség.

A lengyel származású pap 2021 óta szolgált a St. Pölten-i egyházmegyében. A rendőrség szóvivője annyit közölt, hogy a paplakban tartott házkutatás során kábítószer készítéséhez használt vegyszereket és laboratóriumi eszközöket foglaltak le. A hatóságok szerint a gyanúsítottak kereskedelmi céllal állítottak elő drogot. A nyomozás eddigi adatai szerint a rendőrök még a kábítószerkészítés korai stádiumában számolták fel a droglabort.

A letartóztatott lelkész a Varsói Érsekség papja. A lengyel egyházi szervezet közölte, az egyházmegyei hatóságok, az ausztriai egyházmegyével együttműködve hamarosan megteszik a szükséges jogi és egyházi intézkedéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik