Sport

A végére szétesett a franciák ellen a kéziválogatott és kiesett az olimpiáról

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A magyar férfi kézilabda-válogatott számára a csoportkör jelentette a végállomást a párizsi olimpián, miután 24-20-ra elveszítette az utolsó, mindent eldöntő csoportmeccset Franciaországgal szemben. Chema Rodríguez csapata az öt meccséből egyet nyert meg és négyet elveszítette.

A magyar csapat úgy került olyan helyzetbe, hogy ki-ki meccset kellett játszania a házigazdákkal, hogy a csoportkörben kikapott Egyiptomtól, Norvégiától (rendkívül fájdalmas módon), valamint Dániától is, és egyedül Argentínát tudta megverni. A franciák sem kezdték jól az olimpiát, sőt: elveszítették az első két mérkőzésüket Dánia, majd Norvégia ellen, Egyiptom ellen egy x-re futotta, és ők is az argentin válogatottat tudták csak legyőzni.

A kézicsarnokban frenetikus hangulat fogadta a csapatokat, ami nemcsak a hazaiaknak szólt, hanem a mérkőzés fontosságának is – és ne feledjük, a legendás Nikola Karabatic utolsó tornáján vesz részt, miután lezárja páratlan pályafutását. Pontatlanul kezdett a két válogatott, eladott labdát és védés is láthattunk, majd Prandi szerezte meg az első gólt, aki Remili löbbölését húzta a kapuba a levegőből. Magyar oldalon Imre Bencéé volt az első gól, hetesből volt eredményes.

Varga Jennifer / 24.hu

Összességében nem alakult jól a mérkőzés elején, valamivel több mint tíz perc alatt 5-2-es előnybe került Franciaország, miközben Bodó Richárdtól elvettek egy elsőre gólnak tűnő lövést, a labda ugyanis nem haladt át teljes terjedelemmel a gólvonalon. 6-2-es hátránynál kért időt Chema Rodríguez, de a támadójáték ezután is sokszor ötlettelennek tűnt.

Franciaország a folytatásban is őrizte kényelmes, négygólos előnyét, egészen addig, míg a félidő hajrájában Karabatic nagyon gólt akart dobni, kimaradt két próbálkozása is, a magyar csapat feljött két találatra. Időt is kért a francia válogatott, ami után a percekkel korábban beálló Mikler védett, de a visszapattanót begyűjtötték a hazaiak, gólt is dobtak belőle, így 11-8-ról várhatták a második félidőt.

Mikler egyébként kifejezetten jól szállt be, az első öt lövésből négyet kivédett.

Bodó dobta a második félidő első gólját, és Miklernek is volt két nagy védése, amitől még a hangosbemondó is hangulatba jött, a magyar válogatott pedig feljött egy gólja (13-14). Egy francia eladott labda után Lékai indította Imrét, aki egyedül törhetett kapura, megoldotta, 0-0 után először volt döntetlen az állás.

Varga Jennfier / 24.hu

Lendületbe jött Magyarország, Ilic góljával már vezetett is, majd a következő támadásban fejbe dobták Miklert, Descat kapott egy kétperces büntetést. A stadion majd felrobbant a 48. percben, amikor egy nyögvenyelős francia támadás végén Mem egyenlített ki. Mindent elmond az izgalmakról, hogy az utolsó tíz percbe érve Ligetvárinak kellett lefognia a szövetségi kapitányt a kispadnál, annyira reklamált a spanyol.

Varga Jennfier / 24.hu

Fazekas gondolt túl egy támadást, nem jött be a fej mögötti passz, a leindulásból pedig visszavette a vezetést Franciaország az 53. percben. Chema Rodríguez időt is kért gyorsan. Hiába az időkérés, a magyarok egyszer eladták a labdát, Bodónak volt egy belemenése is, a franciák pedig minden egyes megingást góllal toroltak meg. Az 55. percben három gól volt a hazaiak fórja, Chema Rodrígueznek megint időt kellett kérnie.

Innentől kezdve a franciáknak minden ült, az utolsó három percnek így 24-20-ról vághattak neki. Ancsin lövése a lécen csattant, és a kapu fölé pattant, ekkor volt az az érzése az embernek, hogy semmi nem akar összejönni. Innen már nem sikerült talpra állni, gól sem jött már, a vége 24-20-as vereség lett, Franciaország folytathatja a negyeddöntőben, Magyarország kiesett.

A magyar férfi kézilabda-válogatott legutóbb 2012-ben szerepelt az olimpián, akkor a negyedik helyen végzett. Magyarország korábban már öt alkalommal végzett a negyedik helyen, a dobogóra még nem sikerült felkapaszkodni.

Kapcsolódó
Kritikus szavak a női pólósok kapitányától: Mindenkinek el kell döntenie, hogy győzni akar-e
Az ausztrálok ellen gól nélkül záró Gurisatti Gréta szerint nem kell sírni vagy összeszakadni, menni kell tovább, ha a nehezebb úton is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik