Belföld

Küzdeni fog egymással Szerbia és Koszovó

Éles politikai küzdelem kezdődik Szerbia és Koszovó között rögtön azután, hogy megszületik a Nemzetközi Bíróság (ICJ) tanácsadó véleménye Koszovó függetlenségének kikiáltásáról - írta vasárnap egy koszovói albán lap.

Mindkét fél megpróbálja majd a maga javára fordítani a döntést, és ebbe a politikai küzdelembe bekapcsolódnak a Szerbiát, illetve Koszovót támogató országok is – jósolta az Express című újság a Beta szerb hírügynökség jelentése szerint.

Szakértők szerint a koszovói vezetés kérni fogja az egykori szerbiai tartomány államként való elismerését azoktól az ENSZ-tagországoktól, amelyek ezt eddig nem tették meg.

Megfigyelők biztosra veszik, hogy az ICJ-döntés után ismét tárgyalóasztalhoz ülnek Szerbia és a volt tartomány képviselői.

Szerbiának el kell fogadnia Koszovót egyenrangú tárgyalópartnernek – mondta a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) pristinai elemzője. Naim Rasiti szerint Belgrád meg fogja próbálni úgy beállítani, hogy a megbeszélések Koszovó jogállásáról szólnak, miközben Pristina azt fogja hangoztatni, hogy kizárólag “technikai” – többek között vámügyi és oktatási – kérdésekről folyik tárgyalás. A szakértő megjegyezte, nem lehet kizárni, hogy Martti Ahtisaari volt finn elnök, az ENSZ-főtitkár volt koszovói különmegbízottja által beterjesztett koszovói rendezési javaslat néhány olyan részletéről is szó esik majd ezeken az egyeztetéseken, amelyek “státuskérdésnek”
minősülnek, vagyis Koszovó jogállását is érintik.

Szerbia 2008 őszén fordult a hágai Nemzetközi Bírósághoz, állásfoglalást kérve arról, a nemzetközi jogba ütközik-e, hogy Koszovó az év februárjában egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét.

Nem hivatalos értesülések szerint a testület már a jövő hónapban nyilvánosságra hozza tanácsadó véleményét. A döntés nem bír kötelező erővel, de megfigyelők szerint politikai következményekkel járhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik