Sport

„Ez az olimpia hosszú, semmit sem veszítettünk még el” – bosszúsak a magyar pólósok az ausztrálok elleni kudarc miatt

Kovács Tamás / MTI
Varga Dénes egy gólt szerzett Ausztrália ellen
Kovács Tamás / MTI
Varga Dénes egy gólt szerzett Ausztrália ellen
Spanyolország után Ausztráliától is vereséget szenvedett a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely így még nem tudta kvalifikálni magát a negyeddöntőkre.

„A második félidőben nem voltunk elég türelmesek az emberelőnyökkel. Tudtuk, hogy fizikálisan nagyon igénybe vevő mérkőzés lesz, a döntéseket fáradtan kellett meghozni. És nem hoztunk jó döntéseket. Lőhettünk volna sokkal több gólt, de hátul rontottuk el a mérkőzést” – nyilatkozta Varga Dénes az M4 Sport kamerája előtt.

Fekete Gergő hosszú másodpercekig meg sem tudott szólalni.

„Nagyon nehéz mit mondani, nem tudom, mi történt 7-5-nél. A harmadik negyedben nagyon jól játszottunk, és nem tudom, mi történt a negyedikben” – mondta.

Manhercz Krisztián szerint az ausztrálok három meccset már játszottak, látták őket és nem is lepték meg őket újdonságokkal.

„Nehéz most bármit mondani, rengeteg emberelőnyt hibáztuk el, sok akciógólt kaptunk, ami minden szempontból fájó volt. Tíz gól alatt kaptunk, ami jó dolog, de olyan hibákat vétettünk, amelyek megbosszulták magukat. Nem szabad összetörnünk, ez az olimpia hosszú, semmit sem veszítettünk még el, minden esélyünk megvan arra, hogy ez egy nagyon szép két hét legyen. Ám ha lehorgasztott fejjel leszünk a továbbiakban, akkor megérdemeljük, hogy kikapjunk. Ez a csapat sokkal többre hivatott. Ha céljaink vannak, mindenben fejlődnünk kell.”

Kapcsolódó
Újabb vereséggel saját magát hozta nehéz helyzetbe a férfi vízilabda-válogatott
Spanyolország után Ausztráliától is kikapott a csapat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik