Sport

Czifra Bettina Lili a 21. helyen zárt, ismét Simone Biles a tornakirálynő

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett a párizsi olimpián a tornaversenyek női egyéni összetett döntőjében, a dunaújvárosiak versenyzője 51.099 ponttal zárta a finálét. Az aranyérmet – ezzel hatodik olimpiai elsőségét – amerikai Simone Biles szerezte meg, az ezüstérem a vele nagyot csatázó brazil Rebecca Andrade nyakába kerül, a bronz a címvédő (szintén amerikai) Sunisa Lee-é.

A döntő olyan tűzijátékkal kezdődött, hogy a Bercy közönsége csak hörgött. Előbb a brazilok éremesélyese, Rebecca Andrade villantott egy egészen fantasztikusan végrehajtott ugrást, majd utána jött a topfavorit Simone Biles, lazán előrántotta a világ legerősebb ugrását, és még az ellépés miatt kapott kiviteli levonás sem tudta különösebben kedvét szegni.

Szerény nyolc tizeddel erősebb ez az ugrása (Biles II), mint bármi más, amivel a konkurencia elő tud rukkolni.

Czifra Bettina Lili gerendán kezdte a döntőt, egy megbillenés után mentett, és voltak bizonytalanságok a gyakorlatban – a kapott 11.400 pont alacsonyabb volt, mint a selejtezőben elért (13.233), és a 24. helyre rangsorolta az első rotáció után.

Az esélyesek felemás korláton folytatták, Andrade második gyakorlatát is igen magabiztosan tudta le; erre szüksége is volt, hiszen itt tudott volna faragni valamit Biles előnyén. Az amerikai klasszis rontott egyet, így aztán bejött az, amivel a brazilok számoltak: Biles 13.733-at kapott, kicsivel Andrade mögé szorult. Czifra Lili talajra ment át, és második gyakorlata után már szélesebb volt a mosolya: hosszas várakozás (kérdezte is, hogy mire kell ennyit várni) után 12.833 pontot könyvelt el az összetettbe.

A verseny felénél Andrade 0.267 ponttal vezetett; a messze legerősebb szerén, felemás korláton csodálatos gyakorlatot bemutató algériai Kaylia Nemour követte, Biles a harmadik volt, Czifra Lili pedig továbbra is huszonnegyedik.

Szó se róla, volt némi teher Bileson, de a rizikós gerendagyakorlatot igen szépen abszolválta, össze is ölelkezett edzőjével, Cécile Landival és a címvédő, most dobogóra pályázó csapattársával, Sunisa Lee-vel. Láthatóan nagy kő esett le a szívéről, gyakorlatát pedig Andrade is megtapsolta. A brazil sztár kisebb korrigálásokkal szintén jó gerendagyakorlatot tudott le – ezt Biles tapsolta meg, a sorrend pedig fordult, Biles 0.166-tal vezetett Andrade előtt, majd az olasz Alice D’Amato következett.

Czifra Lili 4.2 kiindulópontszámú ugrását elegánsan, pici elszökkenéssel hajtotta végre, 12.966-ot kapott harmadik gyakorlatára, azaz csütörtöki legmagasabb pontszámát gyűjtötte be, és készülhetett a záró felemáskorlát-bemutatóra.

Ez nagyon szépen sikerült, messze legmagasabb pontszámát (13.900) eredményezte, jöhetett a boldog-megkönnyebbült hazaintegetés a kamerába. A dunaújvárosiak kiválósága előre is lépett ezzel, végül a 21. helyen fejezte be karrierje első olimpiai döntőjét – dicséretes teljesítmény!

Két eldöntetlen kérdés maradt, a bronzéremért és aranyéremért folytatott csata. Először a harmadik hely sorsa dőlt el: Suni Lee remekül hajrázva minimális különbséggel megelőzte D’Amatót, így az biztossá vált, hogy csak az amerikai kontinens képviselői lesznek a dobogón. Andrade ragyogó sárga dresszében feladta a leckét, de Biles fantasztikus gyakorlattal válaszolt, és vetélytársa-barátja elismerő tapsától kísérve léphetett le a pódiumról.

Három évvel tokiói megpróbáltatásai – vissza kellett lépnie több döntőtől is vélhetően stressz okozta térérzékelési és testkontroll-problémái miatt – után csodálatos produkcióval tért vissza. Az Egyesült Államok tornásznői 2004 óta mindig megnyerték az egyéni összetettet, ilyen sok olimpián átívelő dominanciára még a szovjetek sem voltak képesek.

Simone Biles ismét átírta a torna történelemkönyveit: Larissza Latinyina (1956, 1960) és Vera Cáslavská (1964, 1968) után ő lett a harmadik tornásznő, aki két olimpiai összetettet is megnyert.

Ez egyben hatodik olimpiai aranyérme, ezzel megelőzött az olimpiai örökranglistán három sportági legendát, Keleti Ágnest, Polina Asztahovát és Nadia Comaneci-t – ráadásul 27 évesen nyerte meg az összetettet, ennél csak 1952-ben volt idősebb győztese a királyszámnak (a szlovjet Marija Gorohovszkaja)! Még három győzelmi esélye van (ugrás, gerenda, talaj) a szerenkénti döntőkben: egy triplázással utolérné az aranyérmek számában minden idők legeredményesebb női olimpikonját, Larissza Latinyinát. Legendás státusát már így is elkönyvelheti.

Aytac Unal / ANADOLU / Anadolu via AFP Biles királynő visszaült a trónra.

eredmények, női egyéni összetett:

1. Simone Biles (Egyesült Államok) 59,131 pont
2. Rebeca Andrade (Brazília) 57,932
3. Sunisa Lee (Egyesült Államok) 56,465
…21. Czifra Bettina Lili 51,099

Ajánlott videó

Olvasói sztorik