A 36 éves Judy azt mondja, végig érezte, hogy rózsaszínre kell majd festeni a babaszobát. 12 évvel fiatalabb párjával, Balázzsal már nevekben is gondolkodtak: a Liza, a Maya, és a Szonja tetszik nekik.
Az egykori Groovehouse zenekar énekesnője régóta szeretett volna már teherbe esni, de mindeddig ez az álma nem teljesült, a sikertelenség pedig annyira lehangolta, hogy kezdett elhatalmasodni rajta a depresszió. Judy akkor lett várandós, amikor már beletörődött sorsába, és nem akarta görcsösen, mindenáron a babát. Az Aktívnak korábban elárulta, először el sem akarta hinni, hogy tényleg gyermeket vár, sőt az első rosszulléteknél azt hitte, hogy halálos beteg és kivizsgálásokra akart rohanni. Majd terhességi tesztet vett, ami végül egyértelműen megerősítette abban, hogy igen, végre teljesült az álma.