Tech

Újabb leállás volt a Microsoftnál, a cég kibertámadásra hivatkozik

Craig T Fruchtman/Getty Images
Craig T Fruchtman/Getty Images

Kiterjedt leállás volt a Microsoft szolgáltatásaiban világszerte, így az Outlookkal, valamint a cég vállalati felhős szolgáltatásával, az Azure-ral is, sőt még a Minecrafttal is akadt probléma. A kimaradásért a Microsoft szerint egy kibertámadás a felelős, mely ellen nem sikerült hatékonyan védekezniük – írja a BBC.

A cég bocsánatot kért a közel 10 órán át tartó leállásért.

A hivatalos közlemény szerint a kiváltó esemény egy, a cég rendszereit érő túlterheléses, másnéven szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadás volt, amit a védelmi rendszer egy hiba miatt a védekezés helyett pont hogy felerősített. A redmondi cégnek azonban végül sikerült javítani a problémát, a teljes helyreállítás érdekében azonban továbbra is figyelemmel kíséri a szituációt.

A lap szerint számos, a Microsoft platformjaira épülő szervezet rendszere is megszenvedte a leállást: vízszolgáltatók, bíróságok és bankok is akadoztak.

Az incidens nem segít a Microsoft renoméjának helyreállításában, amit igencsak megtépázott a Crowdstrike következtében globálisan 8,5 millió windowsos eszközt érintő leállás.

A mostani esetet két héttel megelőző globális informatikai leállás a korai számítások szerint több milliárd dolláros kárt okozott a nagy cégeknek, ugyanis többek közt egészségügyi szolgáltatók, tévék, tömegközlekedési rendszerek álltak le, és a komplett légiközlekedési iparág is megbénult.

Kapcsolódó
Egyetlen szoftverfrissítés elég volt, hogy káosz söpörjön végig a Földön
Egy kibervédelmi szoftver keserítette meg milliók életét július 19-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik