Damu Roland és Ica néni kapcsolata három évvel ezelőtt romlott meg, azóta teljesen eltávolodtak egymástól. Az asszony a televízióból tudta meg azt is, hogy fiát első fokon 6 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték erőszakos nemi közösülés, súlyos testi sértés kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt. Hiába hívta telefonon az ítélethirdetés után a színészt, nem vette fel neki a telefont, később végül, húga rábeszélésére nagy nehezen kapcsolaba lépett vele.
Az asszony szerint arról, hogy Damuval ennyire megromlott a kapcsolatuk, a volt férje tehet, akitől bár már 27 éve elvált, még mindig rossz a viszonyuk. A férfi szerint ugyanis Ica néni bolond és ráadásul még elvonón is volt.
“Imádom, szeretem a fiamat, és nagyon rosszulesik, hogy meghaltam a számára” – nyilatkozta a Borsnak az édesanya, aki elárulta, anyagi körülményei nem teszik lehetővé, hogy támogassa börtönre ítélt fiát, lelkileg viszont gyermeke mellett állna, hisz az ártatlanságában és azt üzeni neki: a végsőkig tartson ki.
A lap megkereste Damu Rolandot is, de nem kívánt nyilatkozni.