Gazdaság

Több mint hárommillió palackot váltunk vissza naponta, a Mohu szerint a kezdeti problémák orvosolhatók

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Már több mint hárommillió palackot váltanak vissza naponta, miközben a vásárlók és a boltok munkatársai még csak tanulják a rendszert. Panaszok is vannak, például hogy problémás a PET-palackok, aludobozok, üvegek gépi felismerése, hogy egyes helyeken akár napokig nem működnek az automaták, hogy az összegyűjtött, újrahasznosításra szánt göngyöleget nem szállítják el időben, hogy a szállítási kapacitás nem igazodik az igényekhez és így tovább. A visszaváltási rendszer működtetéséért felelős Mohut kérdeztük a problémákról, és arról, hogyan kezelik ezeket.

Ma már napi több mint 3 millió palackot váltanak vissza az emberek, napról napra nő a visszaváltott mennyiség, a múlt héten pedig kiugró volt a növekedés – tudtuk meg a Mohutól. Szerintük ez azt jelzi, hogy az emberek mindennapjainak kezd részévé válni a visszaváltás. Hozzátették, a kiugró eredményben benne van, hogy a forró nyári időszakban a szokásosnál több folyadékot vásárolunk.

Számítottak a visszaváltások nagyszámú növekedésére, ami szerintük jó, hiszen az a cél, hogy minél több palackot, üveget, dobozt visszavigyenek az emberek, és ezek ne a kommunális kukában vagy – rosszabb esetben – a patakparton kössenek ki. A jelenleg napi 3 millió palackhoz viszonyítva egy évvel korábban 2 millió landolt vagy a kommunális hulladékban (ezt elásták), vagy végezte úton, erdőszélen, illetve volt még 1 millió darab szelektíven gyűjtött is, de annak is csak 50 százaléka hasznosult. Ehhez képest most

napi 3 millió anyagában hasznosul újra

– írta a Mohu válaszában, hozzátéve, hogy ez a rendszer legnagyobb eredménye.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy

  • a visszaváltások jelentős része szombatra esik,
  • átlagosan tíz palackot visznek vissza a vásárlók,
  • az ellenértéket a legtöbben voucherben kérik  (amit készpénzre lehet váltani a kasszáknál, vagy levásárolni),
  • de folyamatosan nő az utalásos visszatérítés népszerűsége is, az ehhez szükséges RePOnt applikációt már közel 500 ezren töltötték le.
Farkas Norbert / 24.hu

Évente mintegy 3–3,1 milliárd italcsomagolás kerül forgalomba Magyarországon, ez naponta átlagosan 8,2–8,5 millió darabot jelent – ha minden göngyöleget visszavinnének az emberek, akkor naponta átlagban ennyi visszaváltással lehetne számítani. A nemzetközi tapasztalatok szerint azonban ez nemigen teljesül, a 90 százalékos visszaváltási cél az, ami elérhető, ezért ezt tűzte ki a Mohu is.

Ha a palackok 90 százaléka visszakerül az üzletekbe, akkor az arányosan elosztva napi 7,4–7,6 millió visszaváltást jelenthet.

Ehhez viszonyítva a jelenlegi napi 3 millió darabos visszaváltás azt jelenti, hogy a várható maximális visszaváltási cél bő harmadánál, csaknem 40 százalékánál tarthatunk most, de a cég reményei szerint pár éven belül elérjük a 90 százalékos visszaváltási arányt.

A Mohunak fontos, hogy az üzemeltetés zavartalan legyen, és az üzemeltetők, a bolti alkalmazottak rendszeresen ürítsék az automatákat (cseréljék üresre a megtelt gyűjtőzsákokat), takarítsák a gépeket, és az automaták környezetét is tartsák tisztán. Mint megtudtuk, ezért a Mohu fizet a boltoknak, kezelési költséget, minden egyes visszaváltott palack, doboz és üveg után.

Arra is kitértek, hogy a boltok vállalták, hogy az automaták mellé kiraknak szelektív kukákat is, ha valaki olyan üveget, palackot, dobozt hoz magával, amely nem visszaváltható, akkor azt kulturáltan, szelektálva el tudja helyezni, és ezeket a nem visszaváltható göngyölegeket is össze lehessen gyűjteni.

4–5 ezer automatával tervezett a Mohu, és továbbra is fenntartják, hogy ez – a kézi visszaváltókkal – elég lesz. A boltok korábbi visszajelzései alapján helyeztek ki több mint 3 ezer automatát, az üzletek pedig elsősorban a forgalmuk alapján határozták meg, mennyi visszaváltásra számítanak. De ahogy minden nagy rendszer indulásakor, most is az történt, hogy a gyakorlat néhány helyen más eredményt hozott. Így például

lettek olyan boltok, amelyeknél jóval magasabb a visszaváltási kedv, mint amire a forgalom alapján számítottak.

Ezeken a helyeken növelni kell az automata- és a logisztikai kapacitást is a Mohu részéről – ezen dolgoznak. A beérkező online adatok, valamint a közvetlen bolti visszajelzések alapján zajlik a kapacitással kapcsolatos finomhangolás.

A Mohu közölte, folyamatosan szervezik az RVM-gyártókkal (az RVM a visszaváltó automata) a személyzet oktatását egészen addig, amíg ez a napi rutin részévé nem válik, biztosítva a visszaváltás folyamatosságát. Ebből a szempontból nem volt szerencsés szerintük a gyártóknak járó türelmi idő, hiszen több hónap eltelt az oktatás és a között, hogy tömegével jelentek meg a visszaváltható palackok. Ahogy a vásárlók tanulják a visszaváltást, úgy a boltban dolgozók is tanuló fázisban vannak, sőt a Mohu is, mely a visszajelzések alapján igyekszik finomítani a rendszeren, hogy kiiktassa az anomáliákat.

Magyarországon kétféle automatát helyeztek forgalomba, és – mint írták – a múlt héten az egyik típus helpdeskjénél fordultak elő problémák. A gyártóval egyeztetettek, és így a problémák megoldódtak. Azt is megtudtuk, hogy a szerződések 90 százaléka feletti elérhetőséget írnak elő, ami nemzetközi viszonylatban is kimagaslónak számít.

Farkas Norbert / 24.hu

Előző cikkünkben azt írtuk, lehetnek még olyan termékek, amelyeknél már ki kell fizetni megvásárláskor az 50 forintot, de még nem lehet visszaváltani a göngyöleget, vagy mert a Mohu még nem fejezte be a regisztrációt, vagy mert a gép nem volt programozva – a Spar és a Tesco is jelzett ilyet. A Mohu erre azt válaszolta, hogy a regisztrált termékek piacra helyezésének szigorú szabályai vannak, de előfordult olyan eset, hogy úgy került piacra egy termék, hogy annak regisztrációját még nem hagyták jóvá. Ilyenkor ezek kezeléséről soron kívül intézkedik a Mohu – biztosítottak.

Az applikációval kapcsolatos visszajelzésekre azt írták, hogy folyamatos a fejlesztés és a finomhangolás, mind a QR-kódok olvasására vonatkozóan, mind az utalás gyorsaságát érintően. A Mohu rámutatott, hogyha az azonosítás sikeres, a tranzakció nem vész el, és az utalás megvalósul. Ennek ideje normális esetben 10–30 másodperc. Extrém terhelés mellett azonban ez az idő növekedhet, ám az összeget akkor is jóváírják a fogyasztó számláján. Egyetlen országban sincs olyan visszaváltási lehetőség, ami azonnali utalással a bankszámlára juttatja el a visszaváltási díjat. A megoldásért több ország intenzíven érdeklődik már az indulási időszakban – tették hozzá.

A vissza nem váltott 50 forintokról is megkérdeztük a Mohut, mire közölték, hogy az így befolyt összeget a Mohu a visszaváltó rendszer üzemeltetésére és fejlesztésére kell, hogy fordítsa.

A Mohu azt írta, hogy mivel sokszereplős a folyamat (gépbeszállítók, gépek, üzletek, boltok, bolti személyzet, vásárlók, szállítók stb.), vannak, és lehetnek még olyan pontok, ahol be kell avatkozni az optimális működés érdekében. Mindenkinek tanulnia kell a működést, ami kis időbe telik, de az elmúlt hetekben kiugróan növekvő számok alapján a hazai vásárlók kíváncsiak a rendszerre, és gyorsan elkezdték használni azt. A gépek más országokban már bizonyítottak, a Mohu szerint működőképes a modell. Ha most vannak is döccenők, ezeket záros időn belül – úgy vélik – lehet orvosolni. Folyamatosan kapcsolatban vannak a boltokkal, a gépgyártókkal, a szállítókkal, látják, hol kell korrigálni, javítani, és a maguk részéről elkötelezettek ezen a téren – biztosítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik