Sport

Kós országos csúcsot repesztett, Pádárt kizárták a legfőbb számában

Derencsényi István / MTI
Derencsényi István / MTI

Kós Hubert országos csúccsal, a legjobb idővel bejutott az elődöntőbe, Jászó Ádám viszont a 19. helyen befejezte szereplését 100 méter háton vasárnap a párizsi olimpia medencés úszóversenyein.

Mindkét magyar az ötödik előfutamban indult: a 200 méter hát tavalyi világbajnoka, Kós a korábbi országos rekordját jelentő 14. nevezési idővel (53.08) rendelkezett, míg a pécsi Jászót előzetesen a 17. helyen rangsorolták eddigi legjobbjával (53.35).

Az Egyesült Államokban tanuló és a legendás Bob Bowmannel készülő Kós igazolta remek formáját, 52.78 másodperces magyar rekorddal nyerte futamát, míg Jászó 53.97-tel a hatodik, összesítésben pedig a 19. lett.

Jó volt nagyon, örülök, hogy sikerült 53 alá bemennem. Picit az bánt, hogy a kettes pályán úszva nem láttam annyira a többieket, hogy megtudjam, lassíthatok-e, ezért muszáj volt nyomnom. Ez az első idő most semmit nem jelent, meg kell tenni a következő lépést, és be kell jutni a döntőbe

– nyilatkozta a vegyes zónában a 21 éves Kós. A szám elődöntőjét 21.32-kor rendezik.

Pádár Nikolettet fő számában, 200 méter gyorson kizárták, Ábrahám Minna azonban a 13. helyen továbbjutott az elődöntőbe. Ábrahám júniusban, a belgrádi Európa-bajnokságon az utolsó lehetősége alkalmával, azaz a döntőben úszta meg az olimpiai induláshoz szükséges időt. Azon a versenyen Pádár elszámolta magát, és nem jutott tovább az előfutamból, mivel honfitársa, illetve Ugrai Panna is gyorsabb volt. Az az egyéni csúcs (1:57.22) a 15. nevezéses időt jelentette számára.

A 18 éves magyar úszó nem sokkal maradt el élete legjobbjától, 1:57.77-tel futamában az ötödik, összesítésben pedig a 13. lett, amivel készülhet a 21.50-kor kezdődő elődöntőre.

„Nagyon boldog vagyok, délelőtt soha életemben nem úsztam még ilyen jól. Ez volt a célom, hogy legyen még egy délutáni úszásom, ahol saját magammal szeretnénk versenyezni. Össze akarok rakni egy még jobb versenytervet, és egyéni csúcsot szeretnék úszni” – mondta az MTI-nek Ábrahám.

A szintén 18 éves Pádár, a szám junior Európa-csúcstartója a 11. idővel (1:56.17) várta az utolsó előfutamot, amelyben ott volt a szám tavalyi világbajnoka, az ausztrál Mollie O’Callaghan, az idei, dohai vb második helyezettje, az új-zélandi Erika Fairweather, illetve a belgrádi Eb-győztes cseh Barbora Seemanova is.

Pádárnak gyorsan véget ér a szereplése, mivel rögtön a benyúlás után megjelent neve mellett a DSQ-jelzés, azaz kizárták, mégpedig korai rajt miatt.

Holló Balázs és Zombori Gábor sem jutott döntőbe 400 méter vegyesen. Mindkét magyar versenyző júniusban, a belgrádi Európa-bajnokságon úszta meg az ötkarikás szintet, amivel a 11. és 12. idővel kerültek a nevezettek közé. Ott volt a mezőnyben az olimpiai egyik arca, a francia Léon Marchand is, akit elképesztő ovációval fogadott a telt házas Paris La Défense Aréna közönsége.

Elsőként Zombori ugrott medencébe, Virth Balázs 21 éves tanítványa legjobbjától (4:11.70) elmaradva, 4:14.88 perccel csapott célba, amivel 14. lett.

„Az úszás nem volt jó, de boldog vagyok, hogy itt tudtam lenni, hiszen elég rögös út vezetett idáig. Amikor megláttam, mennyi ember van itt, elképesztő élmény volt. Az, hogy nem sikerült jól, benne volt, hiszen Belgrádban voltam igazán csúcsformában, ezt pedig egy hónapon belül kétszer megcsinálni szinte egyenlő a lehetetlennel” – nyilatkozta az MTI-nek Zombori.

Ezt követően a Marchand-nal azonos futamban következett a 25 éves Holló, aki három hónappal ezelőtt az ob-t követően edzőt váltott, Kovács Ottóval 13 év után váltak külön az útjaik, azóta Hutkai Dániellel készül.

A magyar versenyző – aki ebben a számban az elmúlt években rendszeresen döntős volt a világversenyeken – 4:12.20 perccel hatodikként csapott célba, amivel kilencedik helyen éppen lemaradt a nyolcas fináléról úgy, hogy a 6-8. helyezett egyaránt 4:11.52-őt úszott, ami egy századdal rosszabb, mint Holló belgrádi döntős ideje.

Most elfogyott a szerencsém. A csúcsformát egyszerűen kénytelenek voltunk Belgrádra kihegyezni, ezért bevallom őszintén, számoltam is ezzel kicsit. Nem vagyok meglepődve, de nagyon örülök neki, hogy sikerült ide kijutnom. Ez az előfutam ráadásul szinte felért egy döntővel, fantasztikus hangulat volt, és az első kettő kivételével gyakorlatilag mindenkinek nyomnia kellett

– mondta Holló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik