Tech

Hasznos frissítést kap a Windows 11, örülhetnek az androidosok

Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images
Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images
Egyszerűbbé és jobbá válik a számítógépünk és a mobilunk közti kapcsolat.

A Microsoft a héten tette elérhetővé a Windows Insider felhasználók számára a Windows 11 egyik legújabb funkcióját, ami lehetővé teszi, hogy minden korábbinál gyorsabban és egyszerűbben hozzáférést biztosít az Android operációs rendszert futtató okostelefonunk tartalmához a fájlkezelőn keresztül – méghozzá vezeték nélkül.

Microsoft Ilyen az Android és a Windows 11 fájlkezelő újkeletű kapcsolata.

A közvetlenül a fájlkezelőbe épített megoldásnak köszönhetően a kompatibilis operációs rendszert futtató telefon úgy jelenik meg a Windows 11-ben, mint egy USB meghajtó, és úgy is fog viselkedni: másolhatunk és mozgathatunk fájlokat a PC és a telefon között, akár át is nevezhetjük vagy törölhetjük őket, jóval egyszerűbben mint például az iOS-es telefonokhoz fejlesztett Phone Link alkalmazás esetében.

A Microsoft fejlesztése egyelőre csak a Windows Insider program résztvevői számára érhető el, de jó eséllyel nem kell már sokat várni, hogy a funkció egy frissítést követően minden egyes mezei Windows 11 felhasználó számára kipróbálható és alkalmazható legyen.

Az új fájkezelési lehetőséghez egyrészt Android 11 vagy annál újabb mobil operációs rendszer szükséges az okostelefonunkon, illetve nélkülözhetetlen hozzá a Link to Windows alkalmazás. Ha ezek megvannak, akkor a Windows 11 beállításai között külön engedélyezni kell a számítógépnek, hogy csatlakozhasson az androidos telefonhoz.

Az említett alkalmazásnak hála ugyan eddig is lehetőség volt arra, hogy a PC-nk és a telefonunk között állandó vezeték nélküli kapcsolat legyen, amin keresztül a számítógépre is befutnak az értesítések, kezelhetők alkalmazások és funkciók, elérhető a galéria, sőt, akár hívás is indítható, ugyanakkor arra eddig nem volt lehetőség, hogy úgy férjünk hozzá a mobilban található háttértárhoz, mint amikor hagyományos vezetékes megoldással csatlakoztatjuk a mobilunkat és azon engedélyezzük a Windows számára, hogy megjelenítse a telefon tartalmát a fájlkezelőben.

Kapcsolódó
Jópofa újdonságot kapott a Google Térkép
Már többféle emojival értékelhetjük a mások által hátrahagyott véleményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik