Az eddigi bejelentések alapján 54 településen regisztráltak károkat Újfehértótól Balkányon és Nyírbátoron át Mátészalkáig, valamint Magosligetig. Összesen 94 ember ideiglenes elhelyezését kellett megoldani, mivel néhány épület lakhatatlanná vált – közölte Pernyák Sándor tűzoltó ezredes, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője kedden.
“Az elektromos hálózat tönkrement, jelenleg 33 településen nincsen áramszolgáltatás a megyében” – tette hozzá. A borsodi egységekkel megerősített szabolcsi tűzoltók minden erővel azon vannak, hogy helyreállítsák az érintett településeken az áramszolgáltatást és az ivóvízellátást.
Letépett tetők, kitépett gyümölcsfák
Sértő-Radics István Uszka polgármestere közleményében azt írta: jelenleg a károkat méri fel és szervezi a sürgős kárelhárítást. Mint írta, az egy óra leforgása alatt megrongálódott 69 lakóingatlanból hat súlyosan megsérült. Ezeknek a tetejének a jó része lerepült, a tűzfaluk berogyott. A 69 sérült ingatlanból 9 önkormányzati, a többi magántulajdon.
Gyümölcsfákat tépett ki vihar, az uborkaültetvényeket tönkretette, még a temetőben is ledöntötte a sírköveket, a kopjafákat a betonágyukból kitépte – írta a polgármester.
A település honlapja alapján a mintegy 340 lakost számláló településen 111 lakás található szalagtelkeken, ezek közül sérült meg 69.
KÉPGALÉRIA!
Akadozik a határforgalom
A megyében több tucatnyi településen okozott károkat a vihar. A vihar okozta elektromosvezeték-hálózat megrongálódása miatt három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határállomás továbbra sem tud utasokat fogadni – közölte Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedd reggel.
Áramszünet miatt áll a forgalom a Tiszabecs-tiszaújlaki magyar-ukrán, valamint a Csengersima-petei és a Vállaj-csanálosi magyar-román átkelőhelyen.
A Romániába utazóknak kerülniük kell a Hajdú-Bihar megyei ártándi határállomásra. Az Ukrajnába tartók viszont a szabolcsi átkelőhelyek közül már igénybe vehetik a Záhony-csapi, a Beregsurány-asztélyi, valamint a nap közben nyitva tartó Barabás-mezőkaszonyi és Lónya-haranglábi állomást.