Szórakozás

Titokban megszületett Alicia Vikander második gyereke

Lionel Hahn / Getty Images
Lionel Hahn / Getty Images
A 35 éves svéd színésznő egy friss interjújában erősítette meg, hogy bővült a családjuk.

Alicia Vikander nemrég az Elle brit lapszámának adott interjút, melyet színészkollégája, Taylor Russell készített vele. A színésznők beszélgetése közben az is kiderült, hogy Vikandernek nem sokkal azelőtt született meg a második gyereke, hogy Russell-lel elkezdték volna a felkészülést a Hope című filmjükre – melynek forgatásán fizikailag igen megterhelő jeleneteik is akadtak.

Minden nőnek más és más tapasztalatai vannak, számomra másodszorra határozattan nehezebb volt. De azt hiszem, az edzés megkönnyítette. Végigcsinálni azt a kilenc hónapot olyan, mint egy maratont, szóval segít, ha erős vagy

– magyarázta Vikander, hozzátéve:

Fizikailag nagyon megterhelő, és nagyon csodálom azokat a nőket, akik végigcsinálták. Négyszer szültem a képernyőn, mielőtt magam is megtettem volna. Színészként az a dolgot, hogy színlelj, de minden alkalommal, amikor szülnöm kellett, azt mondtam minden nőnek a forgatáson, hogy sajnálom. Úgy éreztem magam, mint egy szélhámos.

A színésznő és férje, Michael Fassbender 2021 nyarán lettek szülők, ekkor jött világra a kisfiuk. Vikander két évvel ezelőtt elárulta, hogy a fiuk születése előtt volt egy vetélése.

Kapcsolódó
Alicia Vikandernek volt egy vetélése a fia születése előtt
Azért osztotta meg saját történetét, mert tudja, hogy rengeteg nő él át hasonlót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik