Szórakozás

Hamarosan megszületik Kulcsár Edina kisfia: Márk már mondogatja, hogy próbáljak kicsit visszavenni a tempóból

TV2
TV2
Férje, G.w.M próbálja levenni róla a terheket, és már azt sem engedi neki, hogy vezessen. „Sokszor lefoglalja a gyerekeket is, hogy legyen egy kis idom főzni, mosni, takarítani vagy épp magamra” – árulta el az influenszer.

Ha minden terv szerint halad, augusztus közepén születik meg Kulcsár Edina és férje, Varga Márk, azaz G.w.M második közös gyereke. Az egykori szépségkirálynő a Storynak elmondta, nincsenek rosszullétei, de a jósló fájások miatt azt érzi, már nincs olyan sok hátra a baba érkezéséig.

Három hetem van még, ha csak ez a nagy meleg nem módosít a terveken. Medi (Medox, Szabó András Csutival közös első gyereke – a szerk.) szeptemberi, akkor is meleg volt, de ilyen hőségre nem emlékszem, és azért megfordult a fejemben, hogy emiatt akár hamarabb is jöhet a kisfiunk

– árulta el a kismama, aki még a szülés időpontjához közeledve is rendkívül aktív.

„Alapvetően is keveset alszom, koránkelős vagyok, és mindig teszek-veszek. Akkor is ez volt rám a jellemző, amikor még nem voltam anyuka. De azt kell mondjam, a várandósságom alatt talán most vagyok legaktívabb. Ez nyilván részben annak is köszönhető, hogy nyári szünet van, és van három gyermekem, akikkel foglalkozni kell. Akiknek kell a figyelmem, akiknek kellenek az élmények, a programok. Emellé sokszor a munka is párosul, az otthoni feladatokról nem beszélve, úgyhogy nem igazán tudok ücsörögni és unatkozni” – mondta el Kulcsár Edina, akit a férje próbálja pihenőre bírni.

Márk már mondogatja, hogy próbáljak kicsit visszavenni a tempóból. Rám szólt, hogy most már befelé is figyeljek, a kisfiunkra, és teljesen igaza van. Többet kellene csendben, csak kettecskén lennünk… Szóval Márk nagyon figyel, és igyekszik levenni rólam a terheket. Már nem engedi például, hogy vezessek. A sofőrjével járok én is, ha dolgom van. Sokszor lefoglalja a gyerekeket is, hogy legyen egy kis idom főzni, mosni, takarítani vagy épp magamra. Elvinné mindnyájukat is programozni, de Amara (a házaspár tavaly májusban született kislánya – a szerk.) annyira anyás, hogy egyszerűen nincs meg nélkülem. Én ilyet még nem láttam

– fogalmazott az influenszer.

Elmondása szerint nagyon összetartó a családjuk, sokukra számíthat, úgyhogy attól nem tart, hogy bír majd el négy gyerekkel.

Ha hárommal megoldottam, néggyel se lesz gond. Egyáltalán nem stresszelek ezen sem.

Ahogy az előző három gyermekét, a negyediket is császármetszéssel hozza majd a világra, erről nemrég így nyilatkozott:

Kapcsolódó
„Ha változtathatnék valamit a múltamban, akkor ez mindenképp közötte lenne” – szülésélményeiről beszélt Kulcsár Edina
Azt mondja, az anyaságnak szentelte az életét, de egyvalami nem adatott meg neki, amit nagyon szeretett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik