Szórakozás

Több ezren jelentkeztek az idei X-Faktorba

Bár a Csillag Születik még csak a válogatóknál tart, az RTL Klub máris megkezdte az év másik nagy zenei tehetségkutatójának előválogatóit.

Tavaly hétről-hétre óriási tömegeket ültetett le a képernyők elé az X-Faktor. A győztes, Vastag Csaba, Takács Nikolas, Király L. Norbert, Janicsák Veca, Wolf Kati és a többiek azóta is a hazai zenei világ keresett tagjai. Wolf Kati pedig májusban a legnagyobb európai dalversenyen képviseli Magyarországot. Az Eurovíziós Dalfesztivált körülbelül 500 millióan nézik minden évben, és olyan nagyságok tűntek itt fel, mint az ABBA vagy itt szerzett nemzetközi hírnevet Celine Dion.

Így érthető, hogy a tavalyi 12 döntős sikereit sokan megirigyelték, legyőzték bátortalanságukat és jelentkeztek az idei X-Faktorra.

„Minden várakozásunkat felülmúlta a jelentkezők száma; a tavalyinál is jóval többen vannak. Sok fiatalt azonban még vissza kellett utasítanunk, mert az X-Faktor esetében a minimum korhatár 16 év. Persze ha tehetségesek, és addig is sokat gyakorolnak, várjuk őket évek múlva az X-Faktor akkori előválogatóin” – nyilatkozta a műsor főszerkesztője, Schiwert-Takács László.

A mentorok és a műsorvezetők személye még nem végleges, ahogy az sem, mikor kerül képernyőre az ország legnépszerűbb tehetségkutató műsora. Egy azonban biztos: az RTL Klub 2011-ben sem lesz híján a tehetségeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik