Belföld

Rendőrségi ellenőrzés volt a gödöllői HÉV-en, ahol áldatlan állapotok uralkodnak

rendőrség
rendőrség

Kedden a kerepesi HÉV vonalán tartottak közös ellenőrzést Pest vármegyei rendőrök, rendészek és a polgárőrök – közölte a rendőrség a honlapján.

Amint arról korábban beszámoltunk, az utóbbi időszakban az utasok áldatlan állapotokat tapasztaltak a H7-es és H8-as vonalon, főleg a kerepesi szakaszon. Egy utas egy nyári este 18 drogost számolt össze egyetlen HÉV-szerelvényen, a kocsikat pedig ellepte a szemét, az emberi ürülék és a fecskendők. Később a MÁV is elismerte, hogy gondok vannak.

Gyuricza László kerepesi polgármester lapunknak adott videóinterjújában arról beszélt, a kiborítóan viselkedő, dohányzó, drogozó, a szerelvényre piszkító utasok nagy többsége az ő településére jár a HÉV-vel, a helyiek gyanúja szerint ugyanis itt szerezhetnek be kábítószert.

A MÁV a minap azonnali intézkedésekről döntött, például hogy a rendészek testkamerákat kapnak, a rendőrség pedig bejelentette, hogy civil ruhás hatósági emberek is lesznek a járatokon.

A mostani közlemény szerint a keddi, késő estig tartó műveletben 43 embert ellenőriztek, szabálysértés elkövetése miatt nyolc helyszíni bírságot szabtak ki – többnyire közterületi alkoholfogyasztás miatt vagy éppen azért, mert nem tudták igazolni magukat – két embert előállítottak a kapitányságra, ugyanis kiderült, körözték őket.

Hozzátették, visszatérő akciókra és állandó egyen- vagy civil ruhás rendőrökre – mind a szerelvényeken, mind a megállókban – a jövőben is számíthatnak az utasok.

Kapcsolódó
HÉV rendészekkel és tettre kész polgármesterrel eredtünk a kerepesi drogturizmus nyomába
A gödöllői HÉV-en rendszeresek a kiborítóan viselkedő utasok, akik a helyiek gyanúja szerint Kerepesre járnak kábítószerért. A város függetlenként újraválasztott polgármesterével, Gyuricza Lászlóval jártuk körbe a problémás helyszíneket, és egy HÉV rendész párost is elkísértünk munka közben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik