Nem látok egyetlen fegyveres őrt sem a plébánia körül.
Itt nincsenek fegyveresek. Láthatja, hogy a vaskapu is mindig nyitva van. Ha bezárnánk, nem tudnának bejönni a gyerekek kosárlabdázni délután.
Több milíciát is láttam a városban. Nincs közbiztonság. Nem félnek, hogy betörnek önökhöz?
Innen nem nagyon van mit elvinni. Abéchében egyébként nyugodt a légkör, legalábbis a felszínen. Nincsenek napokig tartó fegyveres összecsapások, ki lehet menni este az utcára. A feszültség azonban percről percre nő, ezt mi is érzékeljük. Mindennapossá vált a fizikai és verbális erőszak. Van egy orvos barátom itt az abéchéi kórházban. Nincs hétvége, hogy ne kellene kimennie ellátni megsebesült fiatalokat. Ezek a villongások egyre gyakoribbak, és bármikor kiterjedhetnek az egész városra is.
A Dárfurból menekülők százezrei okozzák a feszültséget?
Az etnikai összecsapások mindennapos részét képezik a csádi kultúrának. Csád ezen részén, az ouaddaï régióban a kulcsfontosságú politikai, gazdasági és vallási szereplők szorosan kapcsolódnak a csádi elnöki családhoz, de a határ túloldalán lévő lázadó csoportokhoz is. Mindannyian ugyanahhoz a törzshöz tartoznak etnikailag, és ugyanazt a vallást követik. Afrikában az etnikai és vallási identitások nem ismernek határokat. Ezért engedi be a csádi kormány a menekülteket Darfúrból az országba, és ezért tudnak a lázadó csoportok Csádba visszavonulni.
Úgy gondolom, hogy az eszkalálódó erőszak túlmutat a vallási vagy etnikai hovatartozáson. Egyszerűen túl sok ember van már itt, a Darfúrban növekvő erőszak pedig növeli a menekültek áramlását. A nemzetközi szervezetek némi segítséget nyújtanak a menekülteknek, de semmit sem tesznek az erőszak enyhítése érdekében.
A növekvő népesség miatt az infláció az egekbe szökött Abéchében. Itt az északi muszlimok, a déli keresztények és a szudáni menekültek egymás mellett élnek, de az újonnan érkező szudáni menekülteknek korlátozott gazdasági eszközeik vannak az alapvető szociális szolgáltatások, például az egészségügyi ellátás igénybevételéhez. Ez feszültséget teremt. A felnőtté válási rituáléik részeként az északi muszlim törzsek férfiai fegyvert hordanak. Még nem találkoztam olyan északi fiatalemberrel, aki büszke lett volna az övében hordott késre vagy pisztolyra. A déliek nem hordanak fegyvert, így gyakrabban válnak az agresszió áldozataivá.
Mit csinál a katolikus egyház ebben az erőszakspirálban?
Itt, Abéchében egy iskolát üzemeltetünk többek között. Két atyával lakom a plébánián. Én a fiatalokkal foglalkozom, a vallások közötti párbeszéd kialakítása a feladatom. Nincs könnyű dolgom. Hivatalosan persze Csádban is testvérek a keresztények és a muszlimok, de a valóságban nincs bizalom a felekezetek között, így párbeszéd sem nagyon. Abéchében kifejezetten konzervatív és tradíciókövető a lakosság. Ez a kulturális környezet blokkolja a mély kapcsolatok kialakulásának lehetőségét a különböző hitű hívők között. Az emberek úgy vannak vele, hogy „rendben, te muszlim vagy, én keresztény vagyok, jobb ha tartjuk a távolságot.”
Sok keresztény él a régióban?
Csádiak alkotják a plébániánk közösségét. Bár a térségben többségben vannak a muszlim arab törzsek, de jelentős az itt élő keresztények száma is. Még püspökség is van Mongóban.
Ön hivatalosan misszionárius barát. Mi a különbség egy pap és egy misszionárius barát között?
A barát egy mélyen vallásos ember, aki az engedelmességet, a szegénységet és a tisztaságot is – tehát mindhárom szerzetesi fogadalmat – megfogadta. Az egyetlen gyakorlati különbség egy pap és egy szerzetes testvér között az, hogy a testvér nem szolgáltatja ki a szentségeket.
Mióta van Afrikában?
Több mint negyven éve. Ez összefüggésben van azzal, hogy a comboniánus kongregáció, amelynek a tagja vagyok, hagyományosan Afrikában terjeszti az evangéliumot. A kongregáció megalapítója Comboni Szent Dániel volt, Khartoum első püspöke. Combonira első afrikai útja során jelentős hatást gyakorolt, hogy látta működésben a rabszolgatartás intézményét, és azt, miként gyarmatosítja és rabolja ki Afrikát a Nyugat. Keresztény emberként számára elfogadhatatlan volt a rabszolgaság, és úgy gondolta, minden formája ellen harcolnia kell. Jézus Krisztus megszabadította az embert a bűn rabszolgaságából, ez volt az ő üzenete. Nem eltörölni akarta az afrikai kultúrát, hanem a kultúra részévé tenni az evangéliumot. Az volt a jelszava, hogy „mentsük meg Afrikát Afrikával”, távol állt tőle a nyugati felsőbbrendűségi tudat. Már a XIX. század közepén felismerte, hogy milyen folyamatok zajlanak Afrikában. Ő volt az az ember, aki a gyarmatosítás fénykorában is azt követelte:
hagyjanak fel Afrika elfojtásával, mert az nem kiaknázandó bánya vagy kifosztandó föld!
