Élő Nagyvilág

Trump túlélte a merényletkísérletet, idén szavazhatott volna először a lövöldöző

Rebecca Droke / AFP
Rebecca Droke / AFP
Merényletet követtek el Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen egy választási gyűlésen a Pennsylvania államban található Butlerben. Élő közvetítésünk az amerikai eseményekről.
  • Donald Trump a pennsylvaniai Butlerben tartott nagygyűlésen sérült meg, amikor egy fegyveres lövöldözni kezdett. A republikánus elnökjelölt a közösségi médiában azt közölte: a jobb fülét találta el golyó. A támadásban, amelyet merényletként vizsgálnak, legalább egy néző meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült. A titkosszolgálat közlése szerint a fegyveres támadót lelőtték.
  • A támadó egy épület tetejéről nyitott tüzet, több lövést adott le.
  • Trump a beszéde hatodik percénél kapott a füléhez, majd a földre vitték. Amikor felállt, öklét a magasba tartotta, és azt mondta: Harcoljatok!
  • Az eset után Trump szóvivője tudatta, hogy a volt elnök jól van.
  • Joe Biden elnök az események után elítélte az erőszakot, egyúttal kijelentette, az amerikaiak nem lehetnek ilyenek. Biden később telefonon beszélt Trumppal is, ám ennek részletei nem ismertek.
  • Biden tervezett programját megszakítva a Fehér Házba sietett.
  • Az FBI megnevezte a támadót, a 20 éves Thomas Matthew Crooksot.
  • Az éjszakai eseményekről beszámoló cikkünk itt olvasható.

Azonosították a Trump kampányrendezvényén meggyilkolt férfit

Egy pennsylvaniai 50 éves korábbi önkéntes tűzoltóparancsnok és mérnök, Corey Comperatore volt az, aki halálos lövést kapott Donald Trump szombati kampányrendezvényen, az exelnök elleni merényletkor.

Egy hős volt, aki a lányait védte. A felesége és a lányai átélték az elképzelhetetlent

írta a Facebookon a férfi nővére, Dawn Comperatore Schafer, aki azt írja, a férfi a testével védte a családját. Hozzátette, fivére éppen betöltötte az ötvenet, még nagyon sok várt volna rá az életben.

Comperatore lánya, Allyson Comperatore is beszámolt a történtekről a Facebook-oldalán.

Engem védett meg a felénk érkező golyóktól. Imádta a családját. Tényleg annyira szeretett minket, hogy golyót kapott miattunk

– idézte a Guardian.

A férfi felesége, Helen Comperatore pedig azt írta:

Megbocsáthatatlan, amit a lányaimnak át kellett élnie. Amit át kellett élnem.

A család érdekében online adománygyűjtést indítottak a GoFundMe-n, mely gyorsan el is érte, illetve meghaladta a kitűzött összeget.

A merényletkísérletben további két néző sérült meg.

Így készült az AP ikonikussá vált fotója a Trump elleni merényletkísérletről

Előkerült egy videó, amiből kiderül, hogyan készítette el a Trump elleni merényletkísérletről azonnal ikonikussá vált fotóját a Pulitzer-díjas fotóriporter, Evan Vucci.

Az Associated Press vezető washingtoni fotóriportere a pódiumon lövöldözés és sikolyok közepette átszaladva kapta el a pillanatot. Evan Vucci a CNN reggeli műsorában maga is beszámolt arról, miként örökítette meg a Donald Trump elleni merényletet a szombati pennsylvaniai nagygyűlésen:

A bal vállam fölött durranásokat hallottam, azonnal tudtam, hogy mi az, és munkához láttam.

A fotóriporter a hírtelevíriónak elmondta, hogy az iraki és afganisztáni háborús tudósítói tapasztalati segítettek abban, hogy tudja, mit kell tennie: nyugodtnak maradni, és megérteni, hogy feladata van.

A fotósnak nincs második esély

– fogalmazott a veteránnak számító fotóriporter.

Robbantani is akarhatott a Trump elleni merénylő

A hatóságok nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy minél többet megtudjanak a merénylőről. Az AP hírügynökség arról ír, hogy a nyomozók bombakészítéshez szükséges anyagokat találtak a házában és a kocsijában. A Wall Street Journal és a New York Times korábban arról számolt be, robbanószerkezetet találtak az autóban, valamint arról, hogy a járműre nem messze a merénylettől találtak rá.

A nyomozók egy AR-15 típusú félautomata fegyvert is találtak a helyszínen. A New York Times úgy tudja, a fegyvert a gyanúsított valamely családtagja, „valószínűleg az apja vásárolta”.

Kreml: A Trump körül kialakított légkör provokálta a merényletkísérletet

Vasárnap a Kreml közölte: nem gondolják, hogy az amerikai kormány lenne a felelős a Donald Trump ellen szombaton elkövetett merényletkísérletért, ám azzal vádolta a Biden-adminisztrációt: olyan légkört teremtett a republikánus elnökjelölt körül, ami kiprovokálta a támadást.

Nem hisszük, hogy a Trump likvidálására és meggyilkolására irányuló kísérletet a jelenlegi hatóságok szervezték volna. Ugyanakkor a Trump jelölt körüli légkör provokálta azt, amivel Amerika ma szembenéz.

– idézte a Reuters a Kreml szóvivőjét Dmitrij Peszkovot.

Joe Biden amerikai elnök határozottan ítélte el a támadást. Azt mondta: Amerikában nincs helye az ilyen jellegű erőszaknak. Peszkov szerint Oroszország szintén elítél minden, a politikai küzdelem során tanúsított erőszakot.

Peszkov beszélt arról is, szerinte minden külső megfigyelő számára nyilvánvalóvá vált, hogy Trump élete veszélyben van, miután számos kísérlet történt arra, hogy Trumpot eltávolítsák a politikai színtérről – előbb jogi eszközökkel, a bíróságokon, az ügyészségen keresztül, majd a jelölt politikai lejáratása és kompromittálása révén.

Putyin sajtótitkára hozzátette: nem tervezik, hogy az orosz elnök a támadás fényében felhívja Trumpot.

Putyin úgy látja, az amerikai elnökválasztás eredménye valószínűleg nem változtat semmit Oroszország szempontjából, és hogy Trump elnöksége valójában ártott az amerikai-orosz kapcsolatoknak. Az orosz elnök mindazonáltal érdeklődést mutatott Trump kijelentései iránt, amelyek arról szóltak, hogy véget tudna vetni az ukrajnai háborúnak. Putyin erről azt mondta: noha a részleteket nem ismeri, elvben támogatja a háború befejezésének gondolatát.

Üzent Trump az ellene elkövetett merényletkísérlet után

Soha korábban nem volt annyira fontos, mint most, hogy egységesek, erősek és elszántak maradjunk, és amerikaiként megmutassuk valódi jellemünket – írta Donald Trump vasárnap a Truth Social nevű közösségi oldalon pár órával az ellene elkövetett merénylet után.

Nem hagyhatjuk, hogy a gonosz győzedelmeskedjen

– idézte az MTI a republikánus párti elnökjelölt-aspiránst, aki azt is írta, hogy „csakis Isten akadályozta meg, hogy megtörténjen az elképzelhetetlen”.

A Politico Trump kampánystábjának egy belső feljegyzésére hivatkozva arról adott hírt, hogy megerősítik a fegyveres biztonsági őrök jelenlétét a kampányhelyszíneken a támadás után.

A feljegyzésben arra is felszólították a kampánystáb tagjait, hogy vasárnap maradjanak távol a washingtoni és West Palm Beach-i irodáktól, illetve semmilyen formában ne kommentálják a nyilvánosságban a szombati pennsylvaniai kampányrendezvényen elkövetett támadást, amelyben Trump könnyebben megsebesült.

A Titkosszolgálat tagadja, hogy Donald Trump biztonsági emberei extra erőforrásokat kértek volna

„Valótlan állítás” kering arról, hogy Donald Trump biztonsági csapatának egyik tagja extra biztonsági „erőforrásokat” kért, és ezt a kérést „visszautasították” volna, állítja az Egyesült Államok Titkosszolgálata szóvivője, Anthony Guglielmi.

Ez teljesen hamis. Valójában a kampányút tempójának növekedése részeként további védelmi erőforrásokat, technológiát és képességeket biztosítottunk

– olvasható a szóvivő közleményében.

(BBC)

Aggodalom, döbbenet és megvetés – a világ vezetői reagáltak a Trump elleni merényletkísérletre

A világ és az európai közösség számos vezetője reagált már a Donald Trump ellen elkövetett merényletkísérletre. A politikia vezetők gondolatait a CNN szemlézte, ebből mutatunk egy válogatást.

Hszi Csinping elnök együttérzését fejezte ki Trump korábbi elnöknek” – közölte a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár: „Megdöbbentett a Trump korábbi elnök ellen elkövetett merényletkísérlet. Mielőbbi felépülést kívánok neki, és gondolatban az érintettekkel vagyok. A támadást elítélem. Politikai erőszaknak a demokráciáinkban nincs helye”.

Emmanuel Macron francia elnök: „Gondolatban Donald Trump elnökkel vagyok, aki merénylet áldozata lett. Mielőbbi felépülést kívánok neki. Egy néző meghalt, többen megsérültek. Ez tragédia a demokráciáink számára. Franciaország osztozik az amerikai nép megdöbbenésében és felháborodásában”.

Olaf Scholz német kancellár: „Megvetendő a Donald Trump amerikai elnökjelölt elleni támadás. Mielőbbi gyógyulást kívánok neki. Gondolatban azokkal az emberekkel vagyok, akiket érintett a támadás. Az ilyen erőszakos cselekmények a demokráciát fenyegetik”.

Abdel Fattáh el-Szíszi egyiptomi elnök: „Aggodalommal követtem a Donald Trump volt amerikai elnökkel és elnökjelölttel megtörtént áruló incidenst. Megerősítem egyúttal, hogy Egyiptom elítéli a történteket, az kívánom, hogy Trump elnök mielőbbi felépüljön, és az amerikai választási kampányok békés és egészséges légkörben, a terrorizmus, az erőszak és a gyűlölet minden megnyilvánulásától mentesen fejeződjenek be”.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök: „Aggodalommal követem a Pennsylvania államból érkező híreket, ahol az Egyesült Államok 45. elnökét, Donald Trumpot meglőtték egy gyűlésen. Szolidaritásomat fejezem ki, mielőbbi felépülést kívánok neki, és remélem, hogy a választási kampány következő hónapjaiban a gyűlölet és az erőszak helyett a párbeszéd és a felelősségvállalás győzedelmeskedik.”

Dick Schoof holland miniszterelnök: „Megdöbbentő a Donald Trump volt elnök és jelenlegi elnökjelölt elleni támadás. Megkönnyebbülés, hogy sérülései enyhének tűnnek. Teljes és mielőbbi felépülését kívánok, jókívánságaimat küldöm neki és családjának. Gondolatban együtt vagyok mindazokkal, akiket érintett ez a támadás. A politikai erőszak teljesen elfogadhatatlan”.

Videó az elkövetőről a lövöldözés pillanatában

A BBC is megosztotta saját közvetítésében azt a videót, amit egy szemtanú vett fel a pennsylvaniai nagygyűlésen. Ezen részben az látható, ahogy a merénylő a tetőn fekszik, részben pedig az, hogy a tömegben kitör a pánik a lövések eldördülése után.

Ursula von der Leyen: demokráciában nincs helye a politikai erőszaknak

Mély megdöbbenését fejezte ki vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Donald Trump ellen elkövetett támadás miatt az X-en közzétett üzenetében, amelyben leszögezte: a demokráciában nincs helye politikai erőszaknak.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szintén az X-en ítélte el a támadást, és elfogadhatatlannak nevezte a politikusok elleni erőszakcselekményeket.

Roberta Metsola, a leköszönő Európai Parlament elnöke ugyancsak az X-en adott hangot megdöbbenésének, elítélve a politikai erőszakot, amelynek mint leszögezte – nincs helye társadalmakban.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szintén aláhúzta: a politikai erőszak elfogadhatatlan egy demokráciában, és élesen elítélte a támadást.

Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg. Egy másik ember viszont meghalt a támadásban és ketten életveszélyesen megsebesültek. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Trump elleni gyilkossági kísérletként kezeli az ügyet. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok. (MTI)

BBC: Egy szemtanú szerint percekig mutogatták a szolgálatnak, hogy fegyveres tűnt fel a tetőn

A BBC megszólaltatta a pennsylvaniai lövöldözés egyik szemtanúját, aki azt állítja, percekkel az első lövés eldördülése előtt figyelmeztették a titkosszolgálat embereit, hogy egy fegyverest láttak a tetőn.

Szóltunk a rendőrségnek, mutattunk a tetőre

– mondta a BBC riporterének a helyszínen a kampányesemény egyik részvevője.

A férfi szerint nagyjából öt perccel Trump beszédének megkezdése után megláttak egy embert, aki felmászott a tetőre. Azt is látták, hogy fegyver van nála, a szolgálat tagjai azonban nem reagáltak a jelzésekre. Az interjúalany állítja, hogy a támadó percekig volt a tetőn, mielőtt lőtt volna.

Úgy vélte, hogy a tetőcsúcs miatt a fegyveres takarásban lehetett a titkosszolgálat mesterlövésze előtt, aki egy másik épületen állt. De mint mondta, nem érti, miért nem voltak ott a szolgálat emberei minden tetőn, hiszen a gyűlés helyszíne nem volt túl nagy.

Közben publikáltak egy olyan telefonos videót is, amelyen maga az elkövető látható a lövöldözés pillanataiban.

Ivanka Trump: Szeretlek, Apa

Fiai után Donald Trump idősebb lánya, Ivanka Trump is megszólalt a merénylet kapcsán. A 42 éves üzletasszony az X-en tett közzé egy bejegyzést. Ebben köszönetet mondott mindenkinek, aki imádkozott az apjáért és a merénylet többi áldozatáért. Ezen kívül köszönetet mondott a Secret Service embereinek is a gyors cselekvésért.

„Szeretlek, apa, ma és mindig” – zárta bejegyzését.

Az idei elnökválasztáson szavazhatott volna először a lövöldöző

A fegyveres férfi, aki a hatóságok szerint megkísérelte meggyilkolni Donald Trump volt elnököt, bejegyzett republikánus szavazó volt, aki korábban kis összeggel egy demokrata csoportot is támogatott – írta a CNN.

A 20 éves Thomas Matthew Crooks Pittsburgh külvárosában, Bethel Parkban élt, mintegy 50 kilométerre délre a Trump-gyűlés helyszínétől. A helyi média beszámolója szerint Crooks 2022-ben érettségizett Bethel Park gimnáziumában.

A Pennsylvania szavazói adatbázisában szereplő névnek, életkornak és a Bethel Park-i címének megfelelő listája szerint Crooks republikánusként regisztrált szavazásra. Életkora miatt az idei lett volna az első elnökválasztás, amelyen szavazhatott volna.

A Szövetségi Választási Bizottság nyilvántartása szerint egy Thomas Crooks néven feltüntetett, azonos címmel rendelkező adományozó 2021 januárjában 15 dollárt adott a Progressive Turnout Project nevű demokrata párti politikai akcióbizottságnak.

A CNN szombaton késő este telefonon elérte Crooks apját. Matthew Crooks azt mondta, hogy megpróbálja kitalálni, „mi a fene folyik itt”, és „vár, amíg eléri a hatóságokat”, mielőtt a fiáról beszélne.

Az egyik szónok próbálta megmenteni a fejbe lőtt férfit

A Washington Post azt írta, hogy Rico Elmore, a pennsylvaniai képviselőház korábbi republikánus jelöltje is próbált segédkezni a lövöldözés súlyos sérültjének megmentésben, de a fejbe lőtt férfi a helyszínen életét vesztette.

Elmore Donald Trump előtt beszélt, és még a színpad mellett tartózkodott, amikor eldördültek a lövések. Mint mondta, hogy úgy hangzott, mint egy petárda.

Elmore, a légierő alkalmazottja ezt követően vette észre, hogy tíz méterre tőle, Trumptól jobbra, a hallgatóság soraiban vérzett egy férfi feje. Elmore elmondása szerint mielőtt az orvos elérhette volna a férfit, átugrott egy korláton, és megpróbálta lefogni a fejsérülést, miközben ingére is vér kenődött.

Odamentem, de ő már halott volt. Megpróbáltam tartani a fejét, egybentartani, de nagyon súlyos sérülés volt

– mondta Elmore.

Az FBI megnevezte a lövöldözőt

Az FBI közölte, hogy a 20 éves Thomas Matthew Crooks volt a feltételezett lövöldöző Donald Trump szombati nagygyűlésén.

A Washington Post szerint a beazonosított férfi a pennsylvaniai Bethel Parkban élt, és az állam szavazói státusznyilvántartása szerint bejegyzett republikánus volt.

A lövöldözőt a helyszínen megölték.

A titkosszolgálat közleményt adott ki a pennsylvaniai lövöldözésről

Anthony Guglielmi az Egyesült Államok Titkosszolgálatának szóvivője több órával a lövöldözés után közleményt tett közzé az X közösségi médiaplatformon.

Az összefoglaló szerint a titkosszolgálat védelmi intézkedéseket hajtott végre, és a volt elnök biztonságban van.

Mint írták, a szolgáltat emberei semlegesítették a lövöldözőt. A támadásban a kampányesemény egyik nézője meghalt, ketten súlyos sérülést szenvedtek.

A titkosszolgálat hivatalosan is tájékoztatta a történtekről az FBI-t.

Egy halott és két súlyos sérült maradt a lövöldözés után

A pennsylvaniai Butlerben tartott sajtótájékoztatón a hatóságok közölték, hogy azonosították a lövöldözés három áldozatát, részleteket azonban eddig nem hoztak nyilvánosságra.

Mindhárman felnőtt férfiak voltak, mondta George Bivens, a Pennsylvaniai Állami Rendőrség munkatársa.

Egy férfi meghalt, két másik férfi a lövöldözések során súlyosan megsebesült.

Ronny Jackson texasi képviselő korábban azt nyilatkozta, hogy az unokaöccse volt az egyik sérült a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésén kitört lövöldözésben. A Fox News-nak adott interjújában Jackson elmondta: az unokaöccsét a nyakán sebezte meg egy lövedék.

Trump elhagyhatta a kórházat, és máris a jövő heti jelölőgyűlésre készül

Az MTI információi szerint szombaton késő este elhagyhatta a kórházat Donald Trump, az X-en fellelhető felvételek szerint az újrázni készülő korábbi amerikai elnök gépe New Jersey-ben landolt, alig hat órával a merényletkísérlet után. A felvételek tanúsága szerint Trump jól van, a saját lábán sétált le a gépről.

Trump a választási gyűlésén történt lövöldözés ellenére is várja a jövő heti republikánus nemzeti konvenciót, ezt a tanácsadói erősítették meg már vasárnap a sajtónak.

Hétfőn kezdődik a wisconsini Milwaukee-ban a republikánus nemzeti konvenció (RNC), amelyen Trumpot hivatalosan is kinevezik a párt elnökjelöltjének. A Trump-kampány és az RNC közleménye szerint Trump jól van a szombati incidens után. „Trump elnök alig várja, hogy csatlakozhasson önökhöz Milwaukee-ban, amikor folytatjuk a konvenciónkat, hogy őt jelöljük az Egyesült Államok 47. elnökévé” – tájékoztatták a közvéleményt. A republikánusok hozzátették, pártjuk jelöltjeként Donald Trump továbbra is megosztja majd vízióját, hogy Amerika újra naggyá váljon.

Máris felmerült a titkosszolgálat felelőssége az ügyben

A Donald Trump elleni támadás miatt hamar felmerült a volt elnök biztosítását ellátó titkosszolgálat felelőssége. A volt elnök maga köszönetet mondott ugyan „gyors reagálásért”, de sokan a titkosszolgálat kudarcaként értékelik a történteket.

A BBC idézi Mike Johnsont, az Egyesült Államok képviselőházának szóvivőjét, aki megígérte, hogy a képviselőház teljes körű vizsgálatot indít az ügyben. Johnson az X-en azt mondta: az amerikai nép megérdemli, hogy ismerje az igazságot.

Kimberly Cheatle titkosszolgálati igazgatónak, valamint az FBI vezetőinek mihamarabb meg kell jelennünk egy bizottsági meghallgatáson.

A titkosszolgálat beleegyezett, hogy tájékoztassa a Ház Felügyelő Bizottságát a támadásról – erősítette meg a szóvivő.

A CNN forrásai szerint a volt elnök titkosszolgálati védelmét a közelmúltban megerősítették. Trump 2015 novembere óta áll titkosszolgálati védelem alatt.

Megszólalt Donald Trump a lövöldözés után

Donald Trump közleményben mondott köszönetet az amerikai titkosszolgálat őt védő embereinek, valamint a rendvédelmi szervek minden tagjának a gyors beavatkozásért a pennsylvaniai támadást követően szombaton.

A republikánus elnökjelölt saját közösségi oldalán, a Truth Social-on közzétett nyilatkozatában részvétet nyilvánított az ellene irányuló merényletkísérletben életét vesztett ember családjának, valamint a közönség súlyos sebesülést szenvedett tagja hozzátartozóinak is. Trump egyúttal hihetetlennek minősítette, hogy ilyen cselekmény megtörténhet az Egyesült Államokban. Egyúttal arról is beszámolt, hogy a golyó a jobb fülét érte.

Rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben, amikor meghallottam süvítést és a lövések hangját, majd azonnal éreztem, ahogy a golyó felszakítja a bőrt

– fogalmazott a korábbi amerikai elnök, hozzátéve, hogy komolyan vérzett.

Donald Trump két fia is reagált a történtekre. Donald Trump Jr. azt közölte, hogy apja jó hangulatban van, de orvosi megfigyelés alatt maradt. Eric Trump pedig úgy fogalmazott, hogy az apja a legkeményebb ember, akivel valaha találkozott.

(MTI)

Az FBI szerint az elkövetőnél nem voltak azonosító dokumentumok

Az FBI merényletkísérletnek nevezte a Donald Trump volt elnök szombat esti nagygyűlésén történt lövöldözést.

Ezt Kevin Rojek, az FBI pittsburghi területi irodájának felelős különleges ügynöke jelentette be a pennsylvaniai Butlerben tartott sajtótájékoztatón. Rojek közölte, hogy közel állnak a lövöldöző személyazonosságának megerősítéséhez, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a nevét.

Az FBI tájékoztatása szerint a gyanúsítottnál nem találtak iratokat, ami lassítja a folyamatot. Rojek elmondta, hogy biometrikus azonosítást végeznek, valamint lefuttatják a lövöldöző DNS-ét, és elemzik a fényképeket.

Az is elhangzott, hogy a tetthelyen további robbantásoktól is tartanak, ezért elővigyázatosságból bombaelhárító eszközöket telepítettek a területre.

Elsősorban a gyanús csomagoknál alkalmazzuk a szokásos eljárást. Ebben az esetben is azonosítottunk gyanús csomagot a lövöldözés helyszíne körül, ezért bombatámadás elleni eszközöket telepítettünk a területre, hogy biztosítsuk a nyomozók számára a szabad mozgást

– idézte Kevin Rojeket a CNN.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik