Tudomány

Új hormont fedeztek fel a nők szervezetében

SCIEPRO / Getty Images
SCIEPRO / Getty Images

Korábban ismeretlen hormont találtak a nők szervezetében, amelynek létezése egy régóta fennálló rejtély magyarázatául is szolgál – írja a Live Science. Amint a felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, az új anyagot anyai agyhormonnak nevezték el, és a szülés után játszik fontos szerepet.

A tudósok szerint ez az anyag az agyból a csontformáló sejtekhez vándorol, ahol elősegíti a csontképződést. Erre a várandósságot követően van szükség, amikor az ösztrogénszint lecsökken, a kalciumra való igény viszont megnövekszik az anyatejtermelés miatt. Mivel alaphelyzetben az ösztrogén, másnéven tüszőhormon felel a csontok erősen tartásáért, ezért hosszú ideje rejtély volt, hogyan képesek a nők csontjai szoptatás közben, és után is megőrizni erejük nagy részét. Az új hormon jelenléte viszont választ jelenthet erre a kérdésre.

A szakértők azt remélik, hogy az anyai agyihormon tanulmányozásával létrehozhatnak olyan gyógyszereket, amelyekkel hatékonyan kezelhető a csontritkulás és a csonttörés is, mivel ennek az anyagnak a termelődése csontképződéshez, és a csontok megvastagodásához vezet.

Ehhez arra lenne szükségük, hogy találjanak egy módot, amellyel el tudják érni, hogy az agy a szoptatás időszakán kívül is termelje ezt a hormont. Az viszont egyelőre rejtély, hogy pontosan mi is az, ami bekapcsolja a szervezetben a hormon képződését, és még hosszas kutatás állhat a tudósok előtt, mire rájönnek a titkára.

Kapcsolódó
Organizmusok új típusát fedezték fel az emberi szervezetben
Az obeliszek a vírusoknál egyszerűbbek, és feltételezhetően baktériumokban fordulnak elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik