Tudomány

Virágok lepték el a világ egyik legszárazabb helyét

Patricio LOPEZ CASTILLO / AFP
Patricio LOPEZ CASTILLO / AFP

A chilei Atacama-sivatag egyes részein mindössze 1-3 milliméter csapadék esik évente, így megérdemelten viseli a Föld legszárazabb nem sarki sivatagának címét. Időről időre azonban feltűnik egy látszólag furcsa jelenség a területen: színes virágok lepik az elképesztően száraz régiót. Ez történt most is, azonban jóval hamarabb, mint várták, írja az IFLScience.

A szakértők által virágos sivatagnak, vagy szupervirágzásnak nevezett jelenség nagyjából 5-10 évente jelentkezik, általában szeptember és november között, amikor véget ér a tél a déli féltekén. Ehhez a csapadék, a hőmérséklet és a napfény speciális együttese szükséges, melynek eredményeként nagyjából 200 különböző rózsaszín, lila és sárga virágfajta jelenik meg.

Az Atacama északi részén 2021-ben bekövetkezett szupervirágzás – spanyolul desierto florido, vagyis virágos sivatag – olyan léptékű volt, hogy a világűrből is látszott, ezt követően pedig 2022-ben is feltűnt. 

A kutatók szerint az elmúlt évben zajló természetes éghajlati jelenség, az El Niño erre is hatással van, ugyanis az óceán felszínének hőmérséklete ilyenkor megemelkedik a Csendes-óceán középső és keleti trópusi részén. Ez egybeesik a csapadék mértékének növekedésével, ami megmagyarázza az Atacama-sivatagban a közelmúltban lezúduló heves esőzéseket, amelyek életet leheltek a szunnyadó magvakba.

Cesar Pizarro, a chilei kormány biológiai sokféleség megőrzéséért felelős vezetője szerint a virágzások száma egyelőre nem elegendő ahhoz, hogy „desierto floridonak” lehessen tekinteni a mostani jelenséget. A szakember azonban jelezte, mivel több eső várható, valószínűleg nagyobb területen terjednek majd el a virágok.

Kapcsolódó
Rejtett életet találtak a sivatag mélyén
A kutatók a szélsőségesen száraz Atacama-sivatag talajmintáit elemezték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik