Élet-Stílus

III. Károly király a brit becsületrend tagjává avatta Shirley Bassey-t, a Bond-filmek énekesnőjét

Andrew Matthews - WPA Pool / Getty Images
Andrew Matthews - WPA Pool / Getty Images
A 87 éves énekesnő elfelejtett pukedlizni a király előtt, amikor megkapta tőle a kitüntetést.

A brit királyi család Instagram-oldalán nemrég friss (és régi) fotókkal adták hírül, hogy III. Károly „a zenének tett szolgálataiért” a brit becsületrend tagjává avatta Shirley Bassey-t, „a legendás hangot, aki a Bond-filmek néhány legemlékezetesebb főcímdala mögött áll”.

A posztban néhány évekkel korábbi fekete-fehér fotót is megosztottak a hír apropóján, melyeken az énekesnő a néhai II. Erzsébet királynővel, illetve III. Károllyal (akkor még walesi herceggel) látható együtt.

A friss képek egyikén Bassey éppen kezet fog a királlyal, miután megkapta tőle a kitüntetését – erről a pillanatról az énekesnő azt mondta a BBC-nek, hogy azért „ragadta meg” III. Károly kezét, mert elfelejtett előtte pukedlizni. Hozzátette: először találkozott a brit uralkodóval azóta, hogy királlyá koronázták.

Azt hiszem, sokkal idegőrlőbb volt tőle átvenni a díjat, mint előtte énekelni. Úgy értem, ez új, más, míg az éneklést gyerekkorom óta csinálom

fogalmazott a portálnak Bassey, aki 1999-ben dáma lett, azaz megkapta a lovagi cím női megfelelőjét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik