Kultúra

Ragályos a gonosz az év legsokkolóbb horrorfilmjében

ADS Filmek
ADS Filmek
Kínos, ha egy démoni megszállásról szóló filmben az ördögűző még azelőtt elhalálozik, hogy egyáltalán elkezdődött volna a cselekmény, az Amikor a gonosz leselkedik azonban éppen erre épít: az elmúlt évek egyik legfelkavaróbb horrorfilmjében az argentin vidéken harcolnak egyre elkeseredettebben a kórságként terjedő gonosz ellen a tehetetlen főhősök. Kritika.

2023. október 6-án két horrorfilm is debütált az amerikai mozikban, mindkettőben démon költözött emberi testbe: az egyikük az év egyik legjobban várt filmje volt a műfajban, a másik zajtalanul kúszott be a mozitermekbe. Az egyik a jóval nagyobb büdzsé és a nagy előd ellenére nevetségesen ostoba és megúszós alkotás lett, a másik szinte fillérekből készült, és olyan kíméletlen gyomrost adott még a rutinosabb horrornézőknek is, amely ritka a műfajban. Az ördögűző: A hívő jól szemléltette, hogyan lehet egy klasszikus hírnevét és elemeit felhasználva olyan horrort csinálni, amelyek miatt temetik a műfajt, az Amikor a gonosz leselkedik pedig arra volt jó példa, hogy továbbra is ott a reménysugár: akadnak még olyan rendezők, akik tudnak újat és zsigerit mutatni az elcsépelt zsánerben. Az argentin-amerikai koprodukció tavaly több fesztiválon is szép sikerekkel szerepelt, a magyar mozikat idén júliusban érte el.

Az argentin Demián Rugna lassan húsz éve gyárt horrorokat, a legnagyobb figyelmet eddig a 2017-ben bemutatott Terrified (Atterados) című filmmel kapta. A természetfeletti horror sikerét mi sem mutatja jobban, hogy szinte azonnal el akarták készíteni az angol nyelvű remake-jét, és nem kisebb név állt be a projekt mögé producerként, mint Guillermo del Doro, de Rugna is részt vett volna az újrázásban. A remake a pandémia miatt végül nem valósult meg, ám ironikus módon épp egy vírus ihlette meg a rendezőt abban, hogy újabb filmötlet kristályosodjon ki benne: egy, az argentin földművesek körében felbukkanó, és az embereket gyorsan tizedelő járvány késztette arra Rugnát, hogy démoni erőkkel képzelje el a ragályosan terjedő halált.

Az Amikor a gonosz leselkedik egyből a történések közepébe vág: két marcona testvér, Pedro és Jimi az argentin semmi közepén nyugtalanító lövöldözésre lesznek figyelmesek. Gondterheltségükön az sem lendít túl sokat, hogy másnap találnak a birtokon egy kettétépett hullát, aki életében a papírjai szerint az ördögűzés szakértője volt. Az már csak hab a tortán, hogy a közeli parasztházban egy rettenetesen gusztustalan állapotban senyvedő férfi haldoklik immár egy éve, hozzá érkezett volna az ördögűző, mert ahogy a férfi édesanyja tényként közli a testvérpárral: beleköltözött a gonosz. A népi babonák által mélyen átszőtt vidéki miliőben nem hat furcsán egy ilyen kijelentés, Pedróék sem kérdőjelezik meg az állítást, de ez az egész filmre igaz, és kifejezetten jót is tesz neki. Bárminemű racionális magyarázat nélkül kell elfogadni, hogy egy erősen ragályos démon irtja egyre nagyobb iramban a kis közösség tagjait, akire tilos rálőni puskával, és nevén sem szabad nevezni, hisz így van kimondva a népi hiedelmekben. A gonosz entitás embert és állatot sem kímél, a két testvér egyre nagyobb veszteségekkel küzdve próbálja menteni szeretteit, és visszaterelni a démont oda, ahol nem gyilkol kutyák és gyerekek képében ártatlanokat.

A leírás bármely hasonló jellegű filmre ráillene, ezer hasonlót láttunk már, az Amikor a gonosz leselkedik legfőbb erénye mégis az, hogy egy ezerszer megvalósított történetet mesél el olyan szikár és kíméletlen tálalásban, hogy a sokat látott horrornézők gyomrát is összeszorítja. Nem finomkodik: egészen brutális és kifejezetten gusztustalan jelenetekkel van megszórva, legyen szó gyereket arcon harapó kutyáról, fejsze által elhalálozott terhes nőkről és saját gyereke agyából csemegéző anyáról. Egyértelműen nem a gyengébb idegzetűek filmje, az tehát egyáltalán nem elrugaszkodott nagyot mondás, hogy az elmúlt évek legsokkolóbb horrorja.

ADS Filmek

És bár mindez tagadhatatlanul táplálkozik a gore-hagyományokból, mégsem csúszik bele a film az öncélú trancsírpornóba, inkább a kíméletlen nyomasztásra helyezi a hangsúlyt. Ezt húzza alá az is, hogy a film démona nemcsak eszközeiben brutális, de a mozgatórugóit is a legkíméletlenebb elvek hozzák működésbe: azzal kínoz, hogy gazdatestként a mások által leginkább féltett illetőt használja. Ráadásul ehhez egy kellően komplex főhőst is kapcsol, hogy még inkább érthető legyen a kínlódása: Pedro távolról sem a tipikus hős, és bár múltján okos döntésként nem rugózik sokat a film, az kiderül, hogy a környéken ólálkodó démon mellett a sajátjait is magában cipeli évek óta. Mind apaként, mind férjként, mind emberként leszerepelt, mégis neki kell felvennie a versenyt azzal a lénnyel, amely oda szeret a leginkább szúrni, ahol a legjobban fáj. Ez máris előrevetíti, hogy aligha várható egy ilyen, minden elemében rendkívül aggasztó film végén a nagy felszabadulás, és nem árt rákészülni, hogy a stáblista meglehetősen zaklatott állapotban éri majd a nézőt.

Az Amikor a gonosz leselkedik addig működik a legjobban, amíg nem kezdik túlmagyarázni a sztorit: a lendület és a titokzatos fenyegetettség is alábbhagy, amikor – kissé meglepő módon – bedobnak egy szakértőt, aki szájbarágósan elnarrálja, mi is történik egészen pontosan. Az egyébként tökéletes tempóban adagolt kíméletlen nyomasztás itt törik meg kicsit, érdekes módon a horror épp a nagy és látványos jeleneteiben nem a legerősebb, jobban sokkolnak a csendesebb, mégis annál szívszorítóbb jelenetei.

ADS Filmek

Nem lehet elégszer leírni, hogy Rugna filmje meglepően bátran és kompromisszumoktól mentesen akar sokkolni, és egy interjúból kiderült, hogy a rendezőnek kifejezetten ez volt a célja, ráadásul a készítés körülményei miatt ehhez minden eszköze meg is volt.

A közönség egy olyan filmet láthat, amely mögött nem áll egy nagy stúdió, aki megmondja nekem, mit lehet, és mit nem. Olyan filmet csinálhattam, ahol teljesen szabad kezet kaptam, ahol nem kellett aggódni amiatt, hogy a tartalom miként befolyásolja majd a film forgalmazását. Ezt a filmet a horrorrajongóknak csináltam, ezért vállaltam be a legsokkolóbb jeleneteket is

– nyilatkozta a rendező. Az Amikor a gonosz leselkedik minden képkockájából ez süt: hogyan ereszti szabadjára egy tehetséges horrorrendező megalkuvásmentesen és átütően a benne rejlő képességet, hogy az unalomig ismételt horrorklisék nélkül nyomassza és sokkolja nézőjét.

Amikor a gonosz leselkedik (When Evil Lurks), 99 perc, 2023. 24.hu: 8/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik