Élet-Stílus

Komoly összeget veszítenénk, ha meg kellene tippelnünk ennek az embernek a korát

Fiatalos külsejének titkát is elárulta a michigani férfi.

Egy amerikai férfi könnyen zavarba hozhat bárkit, aki a kora felől érdeklődik, aminek szerinte a genetikán túl az életmódjában keresendők az okai – írja a Daily Mail.

Míg a hetvenes éveit taposó Vera Wang divattervezőnél felmerülhet, hogy fiatalos külseje mögött különböző képszerkesztési praktikák is meghúzódhatnak, addig a Detroitban élő Brandon Miles May fotóit elnézve arra kell gyanakodnunk, egy személyes találkozás esetén hasonlóan nehéz dolgunk lenne, ha meg kellene tippelnünk az életkorát. Az egészségügyi területen íróként dolgozó férfi megkönnyítve a dolgunkat felfedte nemcsak a korát, de azt is, mitől néz ki úgy, mint egy tinédzser.

A legfontosabb kérdésre a helyes válasz:

Brandon Miles May 35 éves.

És arra, hogy szerinte ez miért nem látszik rajta: mert mindig is kerülte a Napot, és sosem ivott alkoholt.

Az egyébként még így is fiatalnak számító férfi úgy véli, ezek mellett az étrendjének is köszönheti, hogy nem fog rajta az idő múlása – kizárólag növényi alapú ételeket és halat fogyaszt, a cukrot és szénhidrátokat pedig már 19 éves korában kizárta a mindennapjaiból. Testmozgásként jógázik és sétál, de szerinte a túl sok mozgás stresszt okoz, ami öregíti a szervezetet.

Jól akarom érezni magam. Ahhoz, hogy fiatalosan érzem magam, hozzátartozik, hogy fiatalosan is nézek ki. Az viszont nem prioritás, hogy örökké éljek. Ez az egészségem megőrzéséről szól

– mondja Miles May, aki szerint most jobban fest, mint tíz évvel ezelőtt, valamint érzelmileg és fizikailag is fiatalnak érzi magát.

@brandonskincare Tonight’s ANTI-AGING dinner #antiaging #antiagingtips #healthyliving #healthylifestyle #healthyrecipes #fyp ♬ original sound - Brandon Miles May

Ajánlott videó

Olvasói sztorik