Sport

A Tour-címvédő az áprilisi bukásáról: Azt hittem, meghalok

POOL LUCA BETTINI / BELGA MAG / Belga via AFP
POOL LUCA BETTINI / BELGA MAG / Belga via AFP

A francia országúti kerékpáros körversenyen címvédő Jonas Vingegaard elárulta: áprilisi bukása után halálfélelme volt és úgy gondolta, hogy a karrierjének biztosan vége.

Annyira súlyos volt, hogy azt hittem, meghalok. Amikor ott feküdtem, azt gondoltam, ha túl is élem, abbahagyom a kerékpársportot. Aztán most meg itt ülök

– mondta a Tour de France első, hétfői pihenőnapján, Orléansban a 27 éves dán kerekes. Hozzátette: amikor a földön feküdt, felesége, Trine is azt gondolta, hogy meg fog halni.

Vingegaard április 4-én, a baszk körversenyen szenvedett balesetet 33 kilométerre a céltól, amikor az egyik versenyző lejtmenetben nagy sebességnél elesett, ez pedig olyan láncreakciót indított be, hogy mögötte szinte mindenki bukott. A dán sportoló is a pórul járt versenyzők között volt, láthatóan alig tudott mozogni, nem tudott felállni, az orvosok már az út szélén megkezdték a kezelését, majd oxigénmaszkkal és nyakmerevítővel szállították kórházba.

Ott kiderült, hogy a kulcscsontja és több bordája is eltört, zúzódott a tüdeje, továbbá légmelle is kialakult. Közel két hétig volt kórházban, és sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán rajthoz állhat-e a Touron.

Vingegaard kilenc szakasz után harmadik helyen áll összetettben, a hátránya 1:15 perc az éllovas szlovén Tadej Pogacarral szemben.

A kerekes azt mondta, boldog, hogy mindössze másfél hónapos felkészülés után Tour de France-színvonalon tud tekerni. Azt ugyanakkor elárulta, kellett dolgoznia azon, hogy ugyanúgy vállalja a kockázatokat, mint a bukása előtt, tehát például a lejtmenetben is gyorsan haladjon.

Azt hiszem, túl vagyok rajta. Kihívás volt, de azt hiszem, nincs gondom a lejtőkkel

– fogalmazott a kétszeres Tour-bajnok Vingegaard.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik