Kultúra

Közel hétszázmilliót ért valakinek Napóleon két pisztolya

Geoffroy VAN DER HASSELT / AFP
Geoffroy VAN DER HASSELT / AFP
Egy történet szerint Napóleon ezek egyikével akart öngyilkosságot elkövetni, de egy tábornoka előre gondolkodott.

1,69 millió euróért, azaz 664 millió forintért kelt el vasárnap Napóleon két pisztolya – írja a BBC nyomán az MTI.

A Párizshoz közeli fontainebleau-i kastély mellett rendezett árverésen feltűnt tételben két, arannyal és ezüsttel berakott, valamint Napóleon portréjával díszített pisztoly szerepelt: a  párizsi Louis-Marin Gosset műhelyében készült darabok értékét az Osenat aukciósház előzetesen 1,2-1,5 millió euróra (470-590 millió forintra) becsülte.

A történelmi ereklyét végül egy ismeretlen licitáló vásárolta meg, de mivel a tárgyakat a közelmúltban a francia kulturális minisztérium nemzeti kincsnek nyilvánította, így nem kerülhet külföldre, a kormány azonban két és fél évet, azaz 30 hónapot kapott arra, hogy a vásárlónak árajánlatot tegyen.

A fegyverekhez kapcsolódó történet szerint Napóleon a kudarcot vallott oroszországi hadjárat után, 1814. április 12-ének éjjelén a fontainebleau-i kastélyban ezekkel a pisztolyokkal akarta kioltani saját életét, a csatákat végigharcoló Armand de Caulaincourt tábornok azonban időben eltávolította belőlük a puskaport. A császár ezért mérget vett be, de túlélte.

A pisztolyokat Napóleon később a tábornoknak ajándékozta, akitől később leszármazottai örökölték, a hozzájuk tartozó eredeti fadobozzal, illetve több kiegészítővel, köztük puskaportartóval, illetve töltővesszőkkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik