Élő Nagyvilág

Orbán hangnemet váltott Kijevben, lezárná a múlt vitáit

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Orbán Kijevben: A múlt vitáit megpróbáljuk magunk mögött hagyni

A magyar miniszterelnök Ukrajnának sok sikert kívánt és azt ígérte, hogy a magyar EU elnökség alatt állnak Ukrajna rendelkezésére, amiben segíteni tudnak, segíteni fognak.

Orbán Viktor Magyarország és Ukrajna kapcsolatáról szólva hangsúlyozta: azzal a szándékkal érkezett Kijevbe, hogy a kétoldalú kapcsolatok ügyében előrelépést tegyenek. A magyar kormányfő konstruktívnak értékelte a tárgyalásokat a kétoldalú kérdésekről, hozzátéve, ideje volt, hogy megtörténjen a találkozó, mert számos olyan ügy van, amely rendezést kíván, és amelyről sokat tárgyaltak és vitatkoztak az elmúlt években.

A múlt vitáit megpróbáljuk magunk mögött hagyni, és az előttünk álló időszakra összpontosítunk

– hangsúlyozta Orbán Viktor, és kijelentette: szeretné, hogyha a két ország között a kapcsolatok sokkal jobbak lennének, ezért Magyarország szeretne átfogó együttműködési megállapodást kötni Ukrajnával, olyat, amilyet már a többi szomszédos országgal kötött. Jelezte: Magyarország, erejéhez mérten szívesen vesz részt az ukrán gazdaság modernizálásában, és ehhez rendezett kereteket szeretne.

(MTI)

Orbán és Zelenszkij egy budapesti ukrán iskola létrehozásáról állapodott meg

Orbán Viktor magyar miniszterelnök július 2-án Kijevben Volodimir Zelenszkijjel folytatott megbeszélésen gyors fegyverszünetet javasolt

Orbán közölte, hogy nem ellenzi az ukrán intézkedési terveket, de azok túl sokáig tartanak.

Tájékoztattam elnök urat, hogy tervei a nemzetközi diplomáciai szabályok miatt jelentős időt igényelnek. Ezért azt tanácsoltam elnök úrnak, hogy fontolja meg, hogy valami másképp csináljon: állítsa le a harcokat, majd lépjen kapcsolatba Oroszországgal, mert a tűzszünet felgyorsítaná ezeknek a tárgyalásoknak a tempója

– mondta Orbán.

Orbán Viktor ugyanakkor kijelentette, hogy nem ragaszkodik kezdeményezéséhez, és elfogadja Ukrajna indokait. Az Ukranska Pravda megjegyzi, hogy Zelenszkij elnök közleményében nem foglalkozott ezzel a témával, bár azt mondta, hogy Magyarország támogatta Ukrajna béketörekvéseit a svájci csúcson.

Magyarország részt vett az első békecsúcson, és támogatta a csúcsközleményt, és ez jelzi Magyarország készségét arra, hogy eredményes legyen a valódi, hosszú távú biztonság visszatéréséért

– mondta Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán elnök és Orbán Viktor ugyanakkor megállapodott arról, hogy Magyarország területén megnyitják az első ukrán anyanyelvű iskolát, írta a kijevi találkozó után az Ukranska Pravda.

Konkrétan az első magyarországi ukrán iskola megnyitásáról tárgyaltunk, és a miniszterelnök úr biztosított arról, hogy támogatni fogja a projektet

– mondta Zelenszkij. Orbán megerősítette, hogy az ukrán fél vetette fel a kérdést, és teljes mértékben támogatta Zelenszkij ötletét. Kijelentette: miután sok ukrán menekült érkezett Magyarországra, felmerült az oktatásuk igénye.

Korábban éltek ukránok Magyarországon, de most egy sor plusz szükséglet merült fel, ezekről az emberekről gondoskodni kell… Ezért nagyon örültem az elnöki kezdeményezésnek, miszerint ukrán iskola nyithat Magyarországon

– mondta Orbán. Kifejtette, jelenleg sokféle iskolában tanulnak az ukrán gyerekek Budapesten, a rendszer „nem rossz”, de Magyarország megérti, hogy ukrán anyanyelvű iskolát kell létrehozni.

Nem csak értjük ezt az igényt. A magyar állam finanszírozza ezt az iskolát. Annyi ukrán iskola nyílik meg, amennyi szükséges. Fontos számunkra, hogy az ukránok otthon érezzék magukat Magyarországon

– tette hozzá Orbán.

Ezt a döntést nem kapcsolta össze az ukrajnai megfelelő elvárásokkal, de megjegyezte, elvárja, hogy Ukrajna megértse a hagyományosan Ukrajna Kárpátalja megyében élő magyar ajkú kisebbség szükségleteit.

A kijevi tárgyalásokat követően Zelenszkij és Orbán megállapodott abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokról szóló megállapodáson dolgoznak majd.

A Kreml nem vár semmit az Orbán-Zelenszkij találkozótól

Nem egyeztetett a magyar kormány az orosszal Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijevi látogatása előtt – közölte kedden Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára, aki azt is elmondta, hogy a Kreml nem vár semmit ettől a találkozótól.

Világos, hogy Magyarországnak, amely a következő időszakban az EU soros elnökségét látja el, teljesítenie kell a feladatait. Úgy gondolom, hogy ez esetben a brüsszeli, és nem a nemzeti érdekeik szerint jártak el

– mondta Peszkov, hozzátéve, hogy Orbánt „olyan politikusnak ismerik, aki rendkívül keményen védi országa érdekeit”.

(Interfax)

Orbán Kijevben

A magyar elnökség célja, hogy hozzájáruljunk az Európai Unió előtt álló kihívások megoldásához. Első utam ezért Kijevbe vezetett

– írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán. A magyar kormányfő először látogatott az ukrán fővárosba a háború kezdete óta.

Ukrajna állítólag meghiúsított egy puccsot

Ukrajna meghiúsított egy puccsot, ami az oroszok kezére játszott volna, közölte a háború sújtotta ország biztonsági szolgálata.

A közleményük szerint a feltételezett elkövetők zavargást akartak kelteni június 30-án Kijevben elterelésként, hogy eközben átvegyék az irányítást az ukrán parlament fölött, és elvegyék a hatalmat a katonaságtól és a kormánytól, írja a CNN.

Az nem derül ki a tájékoztatásból, hogy a gyanúsítottaknak van-e orosz kötődése.

Négy gyanúsítottat azonosítottak, kettőt őrizetbe is vettek közül. Ha bűnösnek találják őket, akár tíz év börtönt is kaphatnak.

Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint fegyvereket és lőszereket foglaltak le tőlük, de számítógépeiken bizonyítékokat is találtak a tervezett akcióról.

Havasi Bertalan: Megérkezett Kijevbe Orbán Viktor

Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat – erősítette meg a sajtóértesüléseket Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az ukrán fővárosból.

A sajtófőnök közölte, a megbeszélés legfontosabb témája a béke megteremtésének lehetősége. Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megtárgyalja a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit is, tette hozzá.

Sajtóértesülések szerint Orbán Viktor ma Ukrajnába utazik

Orbán Viktor egy nappal az után, hogy Magyarország átvette az EU soros elnökségét, kedden Kijevbe utazik – írja három, a terveket ismerő forrásra hivatkozva a Guardian. A brit lap – amely Európa egyik leginkább oroszbarát vezetőjének nevezi a magyar kormányfőt – úgy tudja, Orbán Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel fog találkozni.

A két vezető legutóbb Brüsszelben, az uniós csúcson találkozott, amikor az EU hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

Mihajlo Podoljak, Zelenszkij tanácsadója nem kívánta kommentálni az esetleges látogatást, azonban egy másik kijevi forrás megerősítette a terveket. „Orbán holnap itt lesz, hacsak nem történik az utolsó pillanatban valami változás” – mondta a forrás.

Az Átlátszó hétfőn ukrajnai forrásokból szintén úgy értesült, hogy Orbán az ukrán fővárosba látogat, de biztonsági megfontolásokból nem szegte meg a hírzárlatot.

A lap szerint az ukrajnai sajtóban a napokban többször is utaltak a magyar miniszterelnök látogatására. Erről értekezett a Jevropejska Pravda is, megállapítva, hogy Orbán megkezdte hangolni a magyar közvéleményt a találkozóra.

A tegnapi köztévés interjújában Orbán valóban utalt arra, hogy kedden valami készül. Amikor arról kérdezték, hogy az unió soros elnökeként Magyarország mit tehet azért, hogy véget érjen a háború, Orbán azt mondta:

a holnapi sajtót, ha figyeli, már látni is fogja az első lépéseket.

Ha valóban sor kerül a látogatásra, a mai lesz az első alkalom, hogy Orbán a háború sújtotta Ukrajnába utazik – korábban a kegyelmi botrány miatt lemondásra kényszerült Novák Katalin járt államfőként Kijevben, 2022-be és ’23-ban.

Olvasói sztorik