Nem feltétlenül leszünk egészségesebb attól, ha elkerüljük az ultrafeldolgozott élelmiszereket – állapította meg egy új tanulmány, amelynek eredményeiről az EurekAlert! számolt be. A kutatás eredményei szerint a tápérték ugyanis sokkal fontosabb, mint a feldolgozottság mértéke.
Julie Hess táplálkozástudós, a tanulmány vezetője elmondta, világosan látszik, hogy feldolgozatlan ételekből is állhat alacsony minőségű étrend. Ezt úgy bizonyították, hogy két különböző étrendet állítottak össze, az egyikben a kalóriák 20, a másikban 67 százaléka származott ultrafeldolgozott élelmiszerekből. Egészséges táplálkozási mutatójuk viszont megegyezett, mindkettő 43-44 pontot ért el a 100-ból.
Az elmúlt években az ultrafeldolgozott ételeket számos tanulmány hozta összefüggésbe az elhízással, cukorbetegséggel, rákkal és a demenciával is, emellett azonban nem lehet elhallgatni, hogy előnyeik is vannak. Például jellemzően olcsóbbak és átlagosan háromszor több ideig állnak el, mint a friss ételek.
A szakértők viszont nem az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztására szeretnék ösztönözni az emberek, hanem arra, hogy figyeljenek oda ételeik tápértékére.