Élet-Stílus

17 éves korában rosszindulatú daganatot találtak Gubik Petra nyakán

Tulok András / RTL Klub
Tulok András / RTL Klub
Az énekesnő azt mondja, akkor tudatosult benne, hogy baj van, amikor síráson kapta a szüleit.

Gubik Petra nemrég Hevesi Tamás Mi van a zsebedben? című podcastjének vendége volt, ahol arról is szó esett, hogy harmadikos gimnazista korában rosszindulatú daganatot találtak a nyakán. Mint mondta, éppen megfázással betegeskedett, amikor feltűnt neki, hogy a nyakán egy diónyi méretű csomó van, amivel az édesanyjához fordult.

Emlékszem, bementem anyukámhoz a szobába, ruhát hajtogatott éppen, és mondtam neki, hogy te, anya, az létezik, hogy a nyirokcsomó ilyen lentre lehúzódik, és így ki lehet tapintani? Ez így mi lehet?

– idézte fel az esetet az énekesnő, akit édesanyja már másnap orvoshoz vitt, néhány nap leforgása alatt pedig kiderült, hogy nem egy megnagyobbodott nyirokcsomóval, hanem rosszindulatú daganattal van dolguk.

Végül Debrecenben, a klinikán, műtétre került sor, mert az is egyértelművé vált, hogy ezt onnan nem lehet kirobbantani. Próbáltuk különböző módokon, izotóposan, satöbbi, és akkor nem lehetett, vágni kell, műtét. Az egy nagyon furcsa pillanat volt, amikor megérkezett a biopszia eredménye, és azt mondták, hogy ez rosszindulatú, és minél előbb ki kell onnan szedni. Mirigyben van, tehát esetleg hogyha áttét, vagy bármi. Tehát ezek nagyon kemény dolgok. Tizenhét éves voltam, nem fogtam fel, anyukám és apukám annál inkább.

Hozzátette: benne akkor tudatosult, hogy baj van, amikor a résnyire nyitott ajtón át hallotta, hogy a szülei sírnak.

Amikor azt mondják neked, hogy lehet, évet kellene ismételni a műtét miatt, hogy mennyi időt hagysz ki, nekem csak ez volt ilyen stoptábla. Hogy állj, évet ismételni? Nem a barátaimmal fogok érettségizni? Azt nem tudom elképzelni.

A professzor, aki műtötte végül az érettségi szünetre időzítette az operációt, így két hétnél többet nem hiányzott az iskolából. A tanárai is segítőkészek voltak, így maradhatott a saját osztályában.

A beavatkozás miatt egyébként a hangszálai is sérülhettek volna, ezért mielőtt betolták volna a műtőbe, azt mondta az orvosának, „úgy tessék őt megműteni, hogy utána énekelni és szavalni szeretne élete végéig”, mire a professzor azt mondta: úgy lesz.

A szakembernek végül igaza is lett, Gubik pedig két héttel a műtétje után már óvatosan elkezdte otthon próbálgatni az éneklést, a nyáron pedig már egy musical egyik főszerepét játszotta, pár hónappal az operációt követően.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik