Nagyvilág

Felmentették a Panama-iratok néven elhíresült offshore-botrány vádlottjait

FABRICE COFFRINI / AFP
A Mossack Fonseca genfi irodájának cégtáblája 2016-ban.
FABRICE COFFRINI / AFP
A Mossack Fonseca genfi irodájának cégtáblája 2016-ban.

Nyolc évvel a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától Panama-iratok néven ismert adatbázis kiszivárogtatása után meglepetésszerűen felmentették a nemzetközivé terebélyesedett pénzügyi botrányt okozó ügy 28 vádlottját, köztük a német származású Jürgen Mossack ügyvédet – számolt be az MTI.

Az illetékes panamavárosi törvényszék pénteki indoklása szerint nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték a vádlottak elmarasztalására, akiket egyebek mellett 215 ezer úgynevezett postafiókcég adóparadicsomokban való létrehozásával elkövetett pénzmosással gyanúsítottak.

A Panama-iratok egy 2,6 terabájt nagyságú adatbázist alkotnak, amelyet a sajtónak szivárogtattak ki. Feldolgozásukat az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) keretében kezdték meg. A munka első eredményeit 2016 tavaszán kezdték publikálni cikkekben, amelyek világszerte botrányokhoz, hatósági eljárásokhoz vezettek. Kiderült számos híresség és politikus érintettsége, például Sigmundur Gunnlaugsson izlandi kormányfőé, aki belebukott a botrányba, akárcsak Navaz Saríf pakisztáni miniszterelnök.

A botrányról filmes feldolgozás is készült a Netflixen Meryl Streep, Gary Oldman és Antonio Banderas főszereplésével.

A kiszivárogtatásról hosszabban itt írtunk:

Kapcsolódó
Tényleg a CIA szivárogtat az oknyomozó újságíróknak?
A Panama-iratok példáján mutatjuk be, hogy a kiszivárogtatási botrányok mögött háttérhatalom helyett óriási háttérmunka van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik