Nagyvilág

Pánikolnak a demokraták az első elnökjelölti vita után, már Biden visszaléptetése is téma

ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP
ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP

Nem fogott kezet egymással Joe Biden és Donald Trump, amikor besétáltak a stúdióba, és elfoglalták a helyüket az első elnökjelölti vitán az őszi amerikai elnökválasztás előtt. Az eseményt szervező CNN híradása szerint a nézősereg a tévék előtt és a közösségi médiában nem volt elragadtatva a két jelölt megjelenésétől, de külön kiemelték, hogy a Demokrata Pártban komoly pánik is eluralkodott látva Biden teljesítményét, főleg a vita elején,

a vita után pedig leginkább arról folyik a diskurzus, hogy a demokratáknak vissza kellene-e léptetniük a versenytől a regnáló elnököt.

Trump 78 éves, Joe Biden 81. Amióta valószínűsíthető, hogy ők lesznek a két nagy párt elnökjelöltjei, azóta téma, hogy mekkora probléma az, hogy a világ vezető hatalmának élére két, a legjobb évein nagy valószínűséggel túl lévő elnökjelölt pályázik. Az Atlantában rendezett vita után az első reakciók szerint a demokraták aggodalmai erősödtek fel, a közvéleményt pedig nem is annyira a kérdésekre adott válaszok, hanem a két elnök megjelenése izgatja leginkább.

A legtöbb híradás, így a CNN mellett a Washington Post is kiemelte, hogy Biden nagyon rozsdásan kezdte a vitát, rekedtes hangon beszélt, a mondanivalója pedig itt-ott összefüggéstelen volt. Ez néhol kifejezetten látványos volt, főleg azoknál a részeknél, amikor a Covidról (itt ki is futott az időből) és a határvédelemről beszélt. Trump pedig olyan megjegyzésekkel hívta fel ezekre külön a figyelmet, mint például: „Tényleg nem tudom, mi volt a mondat vége, szerintem ő sem tudja, mit mondott”.

Biden teljesítménye később feljavult, és egy sor vádat Trump fejére olvasott, leginkább a Capitolium 2021. januári ostromával kapcsolatban, ahol ellenfele felelősségét firtatta. Majd a Trumppal szemben folyó megannyi jogi eljárásra utalva kijelentette azt is, hogy a színpadon állók közül az ellenfele az egyetlen, akit elítélt bűnözőnek lehet nevezni. Ezen felül azt is kijelentette, hogy a 2020-as választási vereség után Trumpnál valami eltört. Megemlítette a Stormy Danielsszel kapcsolatos ügyét is a volt elnöknek, mire Trump egy ponton kijelentette: „Nem szexeltem pornósztárral”.  A republikánus jelölt azt is kijelentette, hogy valójában ő nyerte meg a 2020-as választást, csak elcsalták az eredményt. A Capitoliumnál történtekkel kapcsolatban pedig ismét elutasította a felelősségvállalást, és azt mondta, hogy a letartóztatottak közül sokan ártatlanok voltak.

A republikánus exelnök azzal vette vissza a lendületet és a kezdeményezést, hogy hangzatos, ugyanakkor megkérdőjelezhető kijelentésekkel kezdte bombázni ellenfelét. Például azzal, hogy abortusztémában kijelentette, hogy a demokraták által vezetett államokban gyilkolják a csecsemőket, illetve azzal, hogy Biden meg akarja négyszerezni az emberek adóterheit, és hogy a regnáló elnök volt az, aki vádat emelt ellene.

Biden talán akkor lépett fel a leghatározottabban, amikor Trump szemére vetette, hogy cserben akarja hagyni Ukrajnát Oroszországgal szemben, miközben Trump azt hangoztatta, hogy ha megválasztanák elnökké, a háborút még azelőtt rendezné, hogy hivatalba lép. A regnáló elnök aztán abortuszkérdésben futott lyukra.

Demokrata berkeken belül úgy tűnhetett előzetesen, hogy ez a téma ütőkártya lehet, de egyrészről Biden belezavarodott a mondandójába, és nem tudta rendesen kifejteni álláspontját, miközben Trump kijelentette, egyetért azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság rábólintott az abortusztabletták legalizálására.

A vitát egyébként néző nélkül rendezték, talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem alakultak ki olyan kaotikus állapotok, mint a két jelölt 2020-as összecsapásán, amikor azért lehetetlenült el a konstruktív vita, mert a két résztvevő folyamatosan egymás szavába vágott. A némító gombokra nem is volt így nagy szükség, még akkor sem, amikor a két elnök életkora és az ezzel együttjáró aggodalmak kerültek terítékre. Itt vett igazán szürreális fordulatot az este: Biden először azt mondta, korábban rendre a szemére vetették, hogy túl fiatal a politikához, most pedig azzal támadják, hogy túl öreg, miközben csak három évvel idősebb Trumpnál. A republikánus jelölt a golfpályán megcsillogtatott erényeit és eredményeit hozta fel a maga védelmében, hogy aztán a jelöltek elvitatkozzanak azon, hogy ki nyerne egy golfmeccsen.

A vita után Biden alelnöke, Kamala Harris is elismerte, hogy Biden rozsdás volt, és lassan lendült bele a vitába, az első elemzések szerint viszont sokkal súlyosabb ennél a helyzet, és nem kizárt, hogy sorsfordító estén van túl az Egyesült Államok a választás előtt, és a mérleg talán végérvényesen elbillenhetett Trump javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik