Belföld

31 millió forintnyi rézkábelt lopott el egy hatfős banda Hajdúnánáson – videó

police.hu
police.hu

Őrizetbe vettek hat férfit, akik több alkalommal, összesen csaknem 31 millió forint értékben loptak rézkábelt egy hajdúnánási telephelyről. A  Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a június 16-ai hétvégén kapott bejelentést a rendőrség telephelyről. Az elkövetők három nap leforgása alatt csaknem 31 millió forint értékű rézkábelt loptak el.

A tájékoztatás szerint a rendőrök esténként a járőrökkel közösen újra és újra ellenőrizték a telephelyet és környékét a lopás után. A bűnügyesek június 22-én éjjel észre vettek két férfit, akik épp a cég területére próbáltak bejutni. Azonnal elfogták őket, ahogy a közelben két társukat is, akik egy kocsiban ülve várták cinkosaikat.

A polgári, miskolci és sajószentpéteri  illetőségű férfiakat előállították, kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat is. A nyomozás során az is kiderült, hogy az első lopásoknál több társuk is volt, közülük két miskolci férfit június 22-én, hétfőn fogtak el a rendőrök, majd ők is bűnügyi őrizetbe kerültek.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság jelentős értékre, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett miatt indított nyomozást velük szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik