Katie Holmes – mint ahogy feltehetően a bolygón élő nők egy jelentős része – gyerekként arról álmodott, hogy feleségül megy Hollywood egyik legnagyobb filmsztárjához, Tom Cruise-hoz. Vágya végül teljesült is: TomKat – így nevezték a bulvárlapok párosukat, amikor még egy tökéletes, boldog, összetartó család képét mutatták a külvilágnak. Ám végül nem kis árat fizetett a valóra vált álomért.
Egymást érték a párkapcsolati mérföldkövek
A két színész 2005 áprilisában kezdett el randizni: a negyvenes éveiben járó, kétszeresen elvált Tom Cruise akkoriban Hollywood egyik csodált férfijának számított (például két Spielberg-filmben is szerepelt rövid idő alatt – Különvélemény, Világok harca), ám néhány borús felleg azért fel-felbukkant párját ritkító filmes pályafutása fölött. Ezzel szemben Katie Holmes épp csak kikerült a Dawson és a haverok című tinisorozatból, na meg egy eljegyzésből.
Amikor találkoztam Tommal, teljesen beleszerettem, és igen, gyerekkoromban is csodáltam őt – mégiscsak ő Tom Cruise!
– mondta a színésznő akkoriban.
A kettejük közti lángoló szerelemnek Cruise is jelét adta, amikor Oprah Winfrey talkshow-jában egy kanapén ugrálva ordítozta, hogy:
Szerelmes vagyok!
A műsor végén Oprah előhívta Holmest a színfalak mögül, a színésznő pedig ismét elmondta, gyerekkora óta arról álmodozott, hogy feleségül menjen Tom Cruise-hoz. „Még jó, hogy mertem nagyot álmodni” – jelentette ki. Az Oprah műsorában mutatott Cruise-megőrülésről korábban cikkben is megemlékeztünk.
![Tom Cruise mindennél jobban vágyott az apaságra, mégsem nézett a lánya felé az elmúlt 12 évben 1](https://s.24.hu/app/uploads/2024/06/gettyimages-53158206.jpg)
Két hónappal első közös nyilvános megjelenésük után már jegyben jártak, és napra pontosan egy évvel első randevújuk után megszületett közös gyerekük, Suri Cruise. 2006. november 18-án, egy XV. században épült olaszországi kastélyban házasodtak össze,
Tom Cruise és a szcientológia
Tom Cruise bizonyos értelemben kiérdemelte a megtiszteltetést, hogy övé legyen az évszázad szcientológus esküvője, mivel hosszú ideje ő a vallás leghíresebb követője – egyesek szerint az egyház vezetője, David Miscavige után a világhírű színész a második legbefolyásosabb személy a szervezetben, egyfajta pápaként tekintenek rá, emellett Cruise pedig Hollywood megmentőjeként magára.
Cruise kapcsolata a mozgalommal olyan szoros, hogy több helyen arról olvasni: annak idején az egyház segített neki feleséget találni. Erről egy a szcientológiából kiugrott potenciális házastárs, Anette Iren Johansen beszélt 2013-ban, amikor azt nyilatkozta, egyike volt azon nőknek, akiket „meghallgattak” a „szerepre” Koppenhágában, mielőtt a színész házasságot kötött Katie Holmesszal.