Egy friss tanulmányban egy különleges vadászati technikát alkalmazó egysejtűt vizsgálnak – írja a Live Science. A Lacrymaria olor ovális teste nagyjából 40 mikrométeres, a végén pedig egy kis kitüremkedés látható. Amikor a faj táplálékot észlel, ezt a nyakszerű struktúrát másodpercek alatt saját testhosszának mintegy 30-szorosára nyújtja ki, így ragadja meg a zsákmányt.
Hogy miként képes az organizmus erre anélkül, hogy sejtmembránja elszakadna, egészen mostanáig rejtély volt. Egyes kutatók úgy vélték, hogy a „nyak” extra részét valahol szervezetében rejti el.
Eliott Flaum és Manu Prakash, a Stanford Egyetem munkatársai a közelmúltban arra jutottak, hogy az egysejtű sejtmembránja és belső szerkezete origami módjára hajtogatható. Eredményeik alapján a membránra ható erők és az energiaköltségek nagyon alacsonyak.
A Lacrymaria olor élete során mintegy 20 ezer alkalommal képes kinyújtani a nyakát anélkül, hogy bármi baja esne. Normál esetben a folyamat rengeteg energiával járna, a nyaknak pedig egyszerre kellene rugalmasnak, feszesnek és stabilnak lennie.
A faj mindezt úgy oldja meg, hogy nyakának membránját több rétegre hajtogatja. A hajtások vonalai bonyolult geometriájúak, ami lehetővé teszi a hengeres forma kialakítását. A membránban lévő tekeredő csövek a membránnal együtt hajolnak, és segítenek a rendezett össze- és széthajtogatásban. A rendszer leginkább a Josimura-origamira hasonlít.
Egy rejtély továbbra is fennáll. Amikor mikrométeres méretű objektumok mozognak egymás felé a vízben, taszító erő keletkezik, így a kiálló nyaknak elvileg elsodródásra kellene késztetnie a zsákmányt, mégsem ez történik. Ennek megértéséhez további kutatásokra lesz szükség.
