Megkerült érdekegyeztetés, báb köztársasági elnök, a legutolsó a sorban az Alkotmánybíróság korlátozásának a terve. A Fidesz láthatóan nem becsüli túl sokra „a szabadság objektív technikáit” – Jászi Oszkár és Bibó István éppen ezt rótták föl a kommunistáknak fő hibájukul.
Ha az Ab korlátozása lenne a Fidesz első és egyetlen hatalomcentralizáló lépése, akkor az menthető lenne. Ha az Ab a nyugdíjpénztárak járulékaival kapcsolatos intézkedést alkotmányellenesnek találná, mondjuk jövő márciusban, az borítaná a 2011-es költségvetést. A várható hiány a tervezettnek jó másfélszeresére ugrana, a forint esni kezdene, és elkerülhetetlenné válnának az igazán fájdalmas megszorítások. Ha az ellenzék becsületes lenne, erről a szempontról is ejtene pár szót – persze érthető, hogy nem akar becsületesebb lenni annál, mint amilyen a Fidesz volt.
Költségvetési szempontból az igazi tét ugyanis nem a különadó, hanem a magánnyugdíjpénztárak alkotmányosságának az ügye, amelyet Lázár törvényjavaslata szintén kivesz az Ab hatóköréből.
Az Ab hatáskörének csökkentése azonban nem kivétel, hanem illeszkedik a hatalomcentralizáló lépések hosszú sorába.
Orbán Viktor egykori liberálisként pedig érti a szabadság jelentőségét. Ezt bizonyítja a Millenárison tartott beszéde is, ahol a miniszterelnök a negatív szabadságról is beszélt, és helyesen is használta a fogalmat. („Történelmünk tele van olyan narratívákkal, amelyek negatív szabadságunk sikeres vagy éppen elbukott védelméről szólnak” – mondta Orbán Viktor.) A negatív szabadság szabadság valamitől, a pozitív szabadság szabadság valamire – Sir Isaiah Berlin kedvelt fogalmai ezek.
A liberális filozófust ismerő miniszterelnök azonban furcsa módon beszédében a negatív szabadságot az országgyűlési, a pozitívat az önkormányzati választással azonosította, a nép szabadságát tehát alapvetően e két választási aktusban ragadta meg. Az Ab – és a többi hatalmi ellensúly – kiiktatásával a Fidesz pedig a kormány negatív szabadságát növeli egyre jelentősebb mértékben.
A szabadság abszolút és korlátlan csakis a zsarnokságban lehet, ahol maga a zsarnok korlátlanul szabad, mind a szabadság pozitív, mind negatív értelmében (tehát mindentől és mindenre). A hagyományos liberális gondolkodás szerint egy ilyen helyzet nem kívánatos, az egyéni szabadság természetes határa mások szabadsága. Mindenki szabadsága érdekében tehát mindenkinek korlátozott a szabadsága, így a kormányzó elitnek is. A miniszterelnök azonban nem tartja már magát liberálisnak, eddigi ténykedései alapján elképzelhető, hogy számára a kormányzó elit, illetve a saját maga szabadsága az elsőrendű. Ha ez így van, akkor az szükségszerűen zsarnoksághoz vezet.
