A trianoni Magyarország területére 1944. szeptember 23-án léptek először szovjet csapatok, innentől a következő év tavaszáig a háború végigpusztította Magyarországot. A harcok hivatalosan április 4-én értek véget, a szovjet csapatok viszont maradtak, és mindenben segítették a Magyar Kommunista Párt hatalomra jutását, 1949-ben, a Szovjetunió 1936-os alkotmányának gyakorlatilag szóról szóra történő átvételével megszületett a Magyar Népköztársaság, hazánk hivatalosan is a keleti szuperhatalom csatlósállamává vált – írja a Múlt-kor.hu.
Ausztriából kivonultak
A szovjet csapatok jelen voltak ekkoriban például a szomszédos Ausztriában is, itt azonban Moszkva befolyását ellensúlyozták a szintén jelen lévő brit és amerikai egységek. A fordulópontot 1953. március 5., Sztálin halála jelentette: a helyére lépő Hruscsov ekkor még az enyhülés politikáját képviselte. Ausztriából 1955-ben minden idegen katonai erő kivonult, az ország vállalta az örök semlegességet. Ez nagy mértékben fellelkesítette a magyar közéletet is, mivel Magyarország megszállva tartásának addigi névleges oka az volt, hogy
Magyarország „elvesztésével” ugyanakkor Ukrajna délnyugati határánál nem maradt volna a Szovjetunióval szövetséges ütközőállam., a szovjet vezetés úgy döntött, saját szövetséget alapít: május 14-én Varsóban a „Barátság, Együttműködés és Kölcsönös Segítségnyújtás Szerződése” aláírásával megalakult a Varsói Szerződés néven ismert katonai tömb. Magyarország innentől a többi kommunista országhoz hasonlóan szerves részévé vált a szovjet védelmi stratégiának.
Ideiglenesen
Az 1956-os forradalmi események hatására a látszólagos kivonulási intézkedések dacára valójában több szovjet alakulat érkezett Magyarországra mind légi, mind szárazföldi úton. A forradalmat a november 4-én kezdődő Forgószél hadművelet keretében vérbe fojtották. A Kádár János vezette Magyarországon 1957 elején létrejött a közvetlenül a szovjet védelmi minisztérium irányítása alatt álló Déli Hadseregcsoport, ami a Magyarországon állomásozó csapatokat fogta össze, májusban pedig államközi szerződésben rögzítették
a Magyar Népköztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzetét.
Katonai tekintetben lényegi változás nem történt az 1980-as évekig – a szovjet csapatok Magyarországon való „ideiglenes” tartózkodása a hétköznapok részévé vált, a jogosságát megkérdőjelezőkre pedig a Kádár-rendszer a legnagyobb ellenségeiként tekintett – a szovjet csapatok jelenléte volt kezdettől fogva stabilitásának záloga.
Az utolsó katona
A történelmi események következtében hivatalosan 1986 áprilisában megindult a szovjet fegyverzetcsökkentés hivatalosan 1986 áprilisában indult meg, Mihail Gorbacsov kölcsönös csapatlétszám- és fegyverzetcsökkentést irányzott elő Európában. Két évvel később bejelentette a Brezsnyev-doktrínával való szakítást is, és 1991-ig előirányozta a csapatlétszám jelentős csökkentését a térségben.
Eközben itthon is egyre szabadabbá vált a légkör, a szovjet megszállás megszüntetése ismét a legerősebb követelések közé emelkedett. A tényleges kivonásról 1990. március 10-én írták alá Moszkvában a szerződést a felek, eszerint 1991. június 30-ig kellett befejeződnie a szovjet katonák és eszközök kivonásának.
A különböző források eltérnek, de 44-49 000 szovjet katona, összesen 100 000-nél is több szovjet állampolgár hagyta el hazánkat ebben az időszakban, a technikai eszközöket (csaknem 900 harckocsit, 600 önjáró löveget, összesen több mint 27 000 különböző járművet) mintegy 35 000 vasúti kocsin szállították el. Az utolsó vonat 55 vagonnal 1991. június 16-án lépte át a magyar-szovjet határt, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport utolsó parancsnoka pedig 19-én, 15:01-kor hajtott át a Tisza felett. A kivonulást a megbeszélt határidő előtt 11 nappal sikerült teljesíteni.
