Belföld

M. V. 37 kiló drogot adott át a zsaruknak azzal, hogy az öltözőjében találta, később kiderült, ő a bandavezér

police.hu
police.hu

Egyre jobban szorul a hurok egy  tavaly elfogott és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező 26 éves drogkereskedő körül. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ugyanis egymás után deríti fel a hozzá köthető ügyeket és a vele kapcsolatban álló dílereket. Legutóbb egy szerb férfi kezén kattant a bilincs.

A 26 éves M. V. ellen évek óta eljárást folytatnak a hatóságok. Neve már hét évvel ezelőtt felmerült egy külföldről hazánkba hozott drogszállítmánnyal kapcsolatban. Ebben az ügyben már  vádat is emeltek a férfi ellen. A rendőrség közleménye szerint azonban M. V. ezt követően sem állt le a kábítószer-terjesztéssel.

A KR NNI 2021-ben kezdett eljárást a budapesti fiatalember ellen. A nyomozók kiderítették, hogy nemzetközi alvilági kapcsolatainak köszönhetően külföldről behozott drogok értékesítéséből tartotta fenn magát. A gyanú szerint olasz és szerb kábítószerdílerekkel is kereskedett. Hazánkban két drogdeponáló helyet is fenntartott. Az egyik egy budapesti istállóban volt, míg a másik egy Bács-Kiskun megyei tanyán. A drogterjesztést azonban évekig nem sikerült rábizonyítani.

– közölte a rendőrség.

A fordulópontot az hozta meg, amikor közel 2022 őszén elfogták külföldön az olasz társát. A férfi a nyomozóknak bevallotta, hogy öt évvel ezelőtt 37 kiló marihuánát adott át M .V.-nek egy budapesti istállóban. Érdekesség, hogy a rendőrségnek épp M. V. adta át akkor a kábítószert azzal, hogy ahhoz semmi köze, csak az öltözőjében találta.

police.hu

A nyomozók ezt követően tavaly márciusban elfogták M. V. két magyar társát, egyiküket kábítószer birtoklásával, míg a másikat kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. A náluk tartott kutatásokkor marihuánát és kokaint foglaltak le a rendőrök.

Egy hónappal később viszont már M. V. kezén is kattant a bilincs, ahogy egy harmadik társáén is. A gyanú szerint ők egymás között ketaminnal üzleteltek. Egy elszámolási vita okán – ami 1,5 millió forintnak megfelelő ketaminról szólt – M.V. megverette a férfit, aki nem akart neki fizetni. Ezért a 26 éves férfinak a drogkereskedelem mellett önbíráskodás miatt is felelnie kell.

police.hu

A letartóztatásával kapcsolatos bírósági meghallgatásán saját magát leplezte le azzal, hogy egy olyan feljegyzést készített, ami arra utalt, hogy a budapesti istállóban több kiló kábítószer lapul. A nyomozók az istálló feletti padláson meg is találták a hét kiló marihuánát. A gyanúsított jelenleg letartóztatásban van, miközben a nyomozók egyre több terhelő bizonyítékot derítenek fel, és egyre inkább szélesítik az ügyet.

Legutóbb, június 4-én a KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztálya M. V. szerb társát fogta el. A gyanú szerint a férfi legalább 200 üveg ketamint adott el M. V.-nek két évvel ezelőtt a Bács-Kiskun vármegyei tanyán. Az ügynek itt koránt sincs vége. Ugyan a nyomozók már eddig is közel 45 kiló marihuánával és több száz üveg ketaminnal hozták összefüggésbe M. V.-t, de céljuk nem más, mint hogy a budapesti férfi teljes kapcsolatrendszerét felderítsék, és a hozzá köthető valamennyi társát elfogják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik