Élő Nagyvilág

Kilépéssel fenyegetőznek izraeli miniszterek a tűzszüneti terv miatt

AFP
AFP

Az izraeli kormány széteséséhez vezethet az amerikai békejavaslat elfogadása

Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom közös közleményben sürgette az iszlamista Hamász terrorszervezetet és Izraelt, hogy fogadják el a gázai háborút lezáró, izraeli-amerikai javaslatot – írja az MTI.

Joe Biden amerikai elnök péntek este ismertette az Izrael által megfogalmazott megállapodás vázlatát: egy három szakaszból álló tervet, amely elvezet az október 7-i terrortámadásban elrabolt izraeli túszok szabadon bocsátásához, a gázai háború befejezéséhez és az övezet újjáépítéséhez. Az izraeli kormányból viszont Becalel Szmotrics pénzügyminiszter és Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter szombat este kijelentették, hogy nem értenek egyet az amerikai elnök javaslatával, és azzal fenyegetőztek, hogy kilépnek a kormánykoalícióból, ha elfogadják a megállapodást.

Szmotrics közölte, hogy megmondta Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, ő nem lesz tagja egy olyan kormánynak, amely egyetért a javasolt vázlattal, és úgy fejezi be a háborút, hogy közben nem pusztítja el a Hamászt, és nem hozza vissza az összes túszt. „Nem fogunk beleegyezni a háború leállításába a Hamász megsemmisítése előtt. Nem fogadjuk el, hogy aláássák a háború eddigi eredményeit az IDF kivonásával és a gázaiak visszatérésének engedélyezésével az övezet északi részébe. Nem engedjük meg olyan terroristák nagy számban való szabadon bocsátását, akik visszatérhetnek zsidókat gyilkolni” – mondta Szmotrics.

„Teljesen más biztonsági helyzet megteremtésére törekszünk Gázában és Libanonban, minden lakos visszatérésére az otthonába északon és délen, és hatalmas beruházásokra ezen területek felgyorsított fejlesztéséhez. Ez egy átgondolatlan alku, amely a terrorizmus győzelmét és biztonsági fenyegetést jelent Izraelnek. Elfogadása nem abszolút győzelem, hanem abszolút vereség” – jelentette ki Bengvír, házzátéve, hogy amennyiben a miniszterelnök a közzétett feltételek mellett megkötné azalkut, amely a háború végét és a Hamász megsemmisítésének feladását jelenti, akkor a Zsidó Erő párt feloszlatja a kormányt.

Jaír Lapid, a parlamenti ellenzék és a Van Jövő párt elnöke viszont aezzel egyidőben kijelentte, hogy ők biztosították Netanjahunak a biztonsági hálót a túszügylethez, ha Bengvír és Szmotrics elhagyja a kormányt. A politikus itt arra utalt, hogy februárban megígérte Netanjahunak, gondoskodik a kormányzati többséghez szükséges parlamenti mandátumokról, ha Szmotrics és Bengvír a túszalku miatt távozna a kormányból.

Szombat este országszerte mintegy negyedmillióan, ebből Tel-Aviv központjában, a Kaplan utcánál rendezett központi tüntetésen mintegy százhúszezren követelték a túszalkut, a háború végét és az előrehozott választásokat Izraelben. Vasárnap az izraeli hadsereg tovább harcolt a Gázai övezetben, Rafahnál megsemmisítettek egy rakétakilövő állomást néhány perccel azután, hogy onnan izraeli katonákra nyitottak tüzet. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy az elmúlt nap során több mint harminc légicsapást mértek a Hamász célpontjaira, köztük katonai infrastruktúrára, fegyverraktárakra és fegyveres iszlamistákra. Libanonban ketten életüket vesztették az IDF támadásában. A libanoni síita Hezbollah milíciához közeli Al-Manar című libanoni tévécsatorna jelentése szerint Izrael reggel óta tüzérséggel támad dél-libanoni célpontokat.

Két, izraeliekre támadó palesztin fiatalt öltek meg Ciszjordániában

Két palesztin tinédzsert öltek meg izraeliek a megszállt Ciszjordániában – közölte vasárnap a palesztin egészségügyi minisztérium.

Az izraeli hadsereg nem erősítette meg a haláleseteket, de közölte, hogy két gyanúsított robbanóanyagot dobott egy helyi közösség felé, veszélyeztetve a civileket, és a csapatok éles tűzzel válaszoltak – jelentette a Reuters. A palesztin egészségügyi minisztérium közölte, hogy egy 16 és egy 17 éves fiú halt meg Aqabat Dzsaber menekülttábortól nyugatra, a ciszjordániai Jerikó városának közelében.

A palesztin média szerint az egyik sebesült vasárnap egy jeruzsálemi kórházban halt bele sérüléseibe. Az egyik tinédzsert a fején, a másikat a mellkasán lőtték meg – közölte a palesztin egészségügyi minisztérium.

Az amerikai hadsereg lelőtt egy drónt és két rakétát a Vörös-tengeren

Az amerikai hadsereg szombaton két külön helyszínen lelőtt egy drónt és két rakétát, amelyeket jemeni húszi lázadók indítottak a Vörös-tenger déli része felett.

Az incidensek idején a térségben tartózkodó hajók nem számoltak be sérültekről vagy károkról – jelentette az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) az X közösségi oldalon közzétett üzenetében. A megsemmisített drónt a nap folyamán lőtték le, két másik a tengerbe zuhant. Este a Centcom erői sikeresen elfogtak két hajó elleni ballisztikus rakétát a Vörös-tenger felett – derült ki az üzenetből.

A Jemen nagy területeit ellenőrző húszik november óta hajtanak végre támadásokat olyan hajók ellen, amelyekről úgy vélik, hogy Izraelhez kötődnek. Azt állítják, hogy a Gázai övezetben élő palesztinok iránti szolidaritásból cselekszenek.

Izraeli miniszterek kilépéssel fenyegetőznek a tűzszüneti terv miatt

Két szélsőjobboldali izraeli miniszter kilépéssel és a kormánykoalíció felbomlásával fenyegetőzött, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök beleegyezik a Joe Biden amerikai elnök által pénteken ismertetett gázai tűzszüneti javaslatba – írja a BBC. Bezalel Smotrich pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter kijelentette, hogy elleneznek bármilyen megállapodást a Hamász megsemmisítése előtt.

Yair Lapid ellenzéki vezető azonban ígéretet tett arra, hogy támogatja a kormányt, ha Netanjahu elfogadja a tűzszüneti tervet. Maga a miniszterelnök is ragaszkodott korábban ahhoz, hogy addig nem lesz tartós tűzszünet, amíg a Hamászt el nem pusztítják.

Biden három részből álló javaslata egy hathetes tűzszünettel kezdődne, amelynek keretében az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kivonulnának Gáza lakott területeiről. Az alku végül az összes túsz szabadon bocsátásához, az ellenségeskedések végleges „beszüntetéséhez” és a gázai újjáépítési tervhez vezetne.

A közösségi médiában szombaton közzétett bejegyzésében azonban Smotrich közölte, hogy jelezte Netanjahunak: „nem lesz tagja egy olyan kormánynak, amely elfogadja a javasolatot, és véget vet a háborúnak a Hamász elpusztítása és az összes túsz visszahozatala nélkül”.

Olvasói sztorik