Élő Sport

Utolsó másodperces kapusbravúrral BL-döntős a Győr

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A Győri Audi ETO KC 24-23-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.

A Győr utoljára kereken húsz évvel ezelőtt, 2004-ben zárt egy idény trófea nélkül. Mivel idén a bajnokságot és a Magyar Kupát is az FTC nyerte meg, a BL maradt a győriek utolsó mentsvára.

A döntőért a Győr azzal az Esbjerggel küzdött meg, amely a nyolc között kettős sikerrel búcsúztatta a Ferencvárost. Két éve az elődöntőben, tavaly a bronzmérkőzésen múlta felül a magyar csapat a dán együttest, amely két negyedik hely után végre éremre vágyott.

Per Johansson, a Győr edzője úgy fogalmazott, hogy a meccsen a világ talán két legjobb csapata találkozik egymással. 

Idegesen kezdte a meccset a Győr, az első néhány támadásnál rendre eladta a labdát a magyar csapat, így az élesebb Esbjerg elhúzott 3-0-ra. Per Johansson időkérése után győri részről Gros törte meg a jeget egy szép átlövéssel, majd Toft védései és Nze Minko remek megmozdulásai révén 5-5-nél utolérte az ellenfelet az ETO.

Lendületben maradt a Győr, amely egy 5-0-s sorozattal már 7-5-re vezetett, de ezt egy hosszú gólcsend követte, és a 23. percben megint az Esbjerg állt jobban (7-8). Az első félidő hajrájában folytatódott a hullámvasutazás, Schatzl, Brattset, Nze Minko, De Paula és Oftedal is betalált, és bár a dánok sztárja, Reistad az utolsó percben megszerezte az első gólját, az első felvonást Schatzl találata zárta le, így néggyel vezetett a Győr (13-9).

Kovács Tamás / MTI

Az Esbjerg gyorsan megfelezte a hátrányát, de a Győr rákapcsolt, és a 40. percben az addigi legnagyobb különbséggel, hat góllal vezetett (18-12). A dánok ismét elkezdtek 7 a 6 ellen támadni, az első félidőben gyengélkedő Reistad elkapta a fonalat, Müller is szerzett két, szinte ugyanolyan gólt, így az utolsó tíz percet kétgólos előnnyel kedzdte a magyar csapat.

Egy gólnál nem tudott közelebb kerülni az Esbjerg, és az utolsó perc kezdetén Brattset bravúros beállósgóljával úgy tűnt, a Győr lezárta a továbbjutás kérdését. Sanna Solberg azonban szépített, majd  az utolsó győri akciónál eladta a labdát,

ám Solberg ziccerét Toft bravúrral hárította, így a Győr ott van a döntőben, ahol a Metz-Bietigheim meccs győztesével találkozik.

Toft a kapujára tartó 33 kísérletből 13-at hatástalanított. Az esbjergi hálóőrök közül Anna Kristensen öt, Milling három lövést hárított. A győri Nze Minko hatszor volt eredményes, akárcsak a túloldalon Mörk.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, elődöntő:

Győri Audi ETO KC – Team Esbjerg (dán) 24-23 (13-9)
Budapest, MVM Dome
v.: Braseth, Sundet (norvégok)
gólszerzők: Nze Minko 6, Szöllősi-Schatzl 4, Oftedal, Gros, Brattset 3-3, Győri-Lukács 2, De Paula, Rü, Kristiansen 1-1, illetve Mörk 6, Reistad 5, Möller, Sa. Solberg 4-4, Petersen 3, Rushfeldt 1
lövések/gólok: 39/24, illetve 43/23
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 5/5
kiállítások: 8, illetve 6 perc

Körömrágóssá tette a végét, de BL-döntős a Győr

A Győri Audi ETO KC 24-23-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.

Az első félidő nagy hullámvasutazás volt, mindkét csapatnak voltak hosszú gólmentes időszakai, harminc perc után a Győr néggyel vezetett (13-9).

A második felvonásban már hat gól is volt a Győr előnye (18-12), ám az Esbjergnél Reisrad magára talált, így szoros lett a vége. Az utolsó győri támadás eladott labdával zárult, így volt esélye egyenlíteni a dán csapatnak, ám Sanna Solberg ziccerét a magyar csapat legjobbja, Toft kivédte. A döntőben a Metz-Bietigheim párharc győztese vár a Győrre.

Vége!

Rju eladta a labdát, így az Esbjerg még támadhatott egyet, ám Sanna Solberg ziccerét Toft kivédte. Döntős a Győr!

24-23

Solberg a bal szélről szépít, 17 másodperccel a vége előtt kikérte utolsó idejét a győri edző.

24-22

Rushfeldt lövését Toft az arcával védte, fájdalmas bravúr volt, de sokat érhet a Győrnek. Amely megint végigjátszott egy figurát, amit Brattset fejezett be góllal estében a beállós posztjáról.

23-22

Rju szórt el egy labdát, de Breistöl az üres kapu helyett a felső lécet találta el. A Győrtől is elvették a labdát Kristiansen belemenése miatt. Közben a Győr ismét teljes létszámban.

23-22

Brattset szabálytalansága után heteshez jutott az Esbjerg, amit Mörk pofátlanul beejtett. Ráadásul emberhátrányba került a Győr.

23-21

Sanna Solberg visszahúzta a rövidre a szélről, megint egy a Győr előnye. Nze Minko passzívnál csodásan lőtte szét a bal felsőt.

22-20

Reistad a hátán viszi a csapatát, szerencsére a következő győri hetes nem maradt ki, Kristiansen nem hibázott.

21-19

Kimaradt győri hetes: Gros a lécet forgácsolta szét. Szerencsére a bírók a dánoktól is elvették támadó szabálytalanság miatt.

21-19

Gros bombája állította meg az Esbjerg nyomulását. Reistad belelendült a gyenge első félidő után, megint kettő a különbség.

20-18

Hetest kaptak a dánok, Mörk ezt is belőtte.

20-17

Kiegészült a Győr, és egy hosszan végigjátszott támadás végén Brattset volt eredményes a beállós posztjáról. Reistad kilencről elvállalta, gól lett.

19-16

Oftedal nehéz helyzetből ejtett fontos gólt, majd Reistad ment át kíméletlenül a falon.

18-15

Möller ugyanazt a figurát adta el, mint az előbb, és Kristiansent még ki is küldték a Győrből.

18-14

Az időkérés után Rushfeldt hozta kicsit közelebb az Esbjerget, majd két győri támadás is megfeneklett egy-egy hiba miatt. A dánok ismét 7 a 6-ban támadtak, és Möller ügyes alakítása után visszaállt a négygólos különbség.

18-12

Brattset kapott bejátszást, de szorongatott helyzetből csak a kapust találta el. A következő támadás viszont góllal végződött, Rju is meglőtte az első gólját, a dánok edzője pedig időt kért.

17-12

Schatzl visszaállította a szélről a négygólos differenciát. Sőt, ez már öt, Gros értékesített egy hetest.

15-12

Nze Minkó bivalyerős kétkapufás gólja volt a Győr 15. találata a meccsen. Megvan Toft első védése a fordulás után, Möller ziccerét hárította.

14-12

Megfelezte hátrányt az Esbjerg, Sanna Solberg a szélről behúzódva dobta be Mörk zseniális passzát.

14-11

Egy gól itt, egy ott: Petersen rohant el egy szerzett labdával, majd Schatzl válaszolt gyorsan. Aztán ismét Petersen köszönt be a szélről.

65 százalékkal lőtt a Győr

20 lövésből 13 beakadt. A másik oldalon 23 kísérletből csak 9 végződött góllal, ez 39 százalékot jelent.

13-9

Reistad maradt üresen, be is dobta. De az első félidő utolsó gólját Schatzl szerezte, 13-9-re vezet a Győr a szünetben.

12-8

Oftedal szinten féltérden volt a nagy brusztolásban, de így is elengedte a labdát, ami a bal felsőben kötött ki. A gólt megadták, ráadásul Iversent kiállították két percre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik