Közélet

Magyar Hang: Több száz venezuelai menekültet jelentettek be az I. kerületben, szavazhatnak is

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Több mint ezer új név jelent meg 2019 óta a választói névjegyzék I. kerületi adatbázisában – írja a Magyar Hang. A lap szerint ebből mintegy 800 főt a Máltai Szeretetszolgálat hetvenhét férőhelyes Fő utcai idősek otthonába jegyeztek be.

A névjegyzékekre rálátó kerületi forrásaik szerint a szeretetszolgálat ingatlanában túlnyomórészt venezuelai menekültek kaptak lakcímet. Ők azok a magyar származású venezuelaiak, akiket a kormány 2019-ben egy titkos program keretében hozott ki a válság sújtotta dél-amerikai országból.  A mentőakciót a Máltai Szeretetszolgálat szervezte.

Nem ez lenne az első eset, hogy a lakcímnyilvántartásban szokatlan mozgások vannak a kerületben.

2022-ben a 24.hu írta meg elsőként, hogy a Fidelitas-alelnök és ismerősei egy I. kerületi klinika lakói lettek az időközi választás előtti napokban. Miután a Fidesz jelöltje, Fazekas Csilla szoros eredménnyel, mindössze 60 szavazattal nyert az ellenzéki aspiránssal szemben, a Fidesz ifjúsági szervezetéhez köthető személyek egymás után „költöztek ki” a klinikáról. A klinikára bejelentkező fidelitasosok között van olyan, aki egy hónapig volt csak az I. kerület lakója. És akadt olyan is, akinek papíron az édesanyja és a 76 éves nagymamája is beköltözött ideiglenesen a magánklinika címére.

A fiktív lakcímek bejelentését már évek óta nem szankcionálja a büntető törvénykönyv egy kormányzati módosítás nyomán. Az Országgyűlés 2021-ben szavazta meg azt a javaslatot, ami a Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital elemzése szerint is a korábbiaknál szélesebb kapukat nyitott meg a voksturizmus előtt. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett módosítás ezt azzal érte el, hogy már nem kell ténylegesen azon a címen élnie valakinek, amit lakóhelyként bejelent.

A lap a venezuellai lakókkal kapcsopatban kérdéssel fordult a Máltai Szeretetszolgálathoz. Válaszuk szerint a bejelentéseknek semmi köze a választásokhoz. A kédéses címről azt írták:

lakcímbiztosításként szolgál menekült emberek és lakcímmel nem rendelkező rászorulók (például hajléktalanok) számára, ugyanis Magyarországon a legtöbb ügyintézés nem lehetséges lakcím nélkül.

Kapcsolódó
A Fidelitas-alelnök és ismerősei egy I. kerületi klinika lakói lettek az időközi választás előtti napokban
Gyanúsan sokan jelentkeztek be egy Ostrom utcai magánklinika címére az I. kerületi időközi választást megelőző napokban. A Rogán Antal minisztériumában dolgozó Fidelitas-alelnök és tucatnyi ismerőse így már voksolhatott is a választáson, amit 60 szavazattal nyert meg a Fidesz. A Momentum szerint a kormánypárt csalással győzött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik