Belföld

Évekig dolgoztatott rabszolgaként hajléktalanokat egy jószágok gondozásával foglalkozó férfi

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy nyírségi férfi ellen, aki hajléktalanokat vett rá arra, hogy éveken keresztül ingyen dolgozzanak neki – közölte a főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Borsodi-Buss Emese közleményében azt írta, a vádirat szerint az állatokkal és favágással foglalkozó férfi 2019 szeptemberében Budapesten ismerte meg első áldozatát, akit magához költöztetett és a jószágok gondozásával, valamint favágással bízott meg, munkájáért azonban nem fizetett neki.

A férfit a terhelt az egyik ingatlanán helyezte el, ahol rajta kívül még négyen laktak; a lakásba a víz nem volt bekötve, lavórból lehetett mosakodni, a WC pedig az udvaron volt. A hajléktalan kétszer is próbált megszökni, azonban fogva tartója mindkét alkalommal visszavitte, szökése miatt bántalmazta, míg végül 2022 februárjában sikerül elszöknie.

A vádlott egy másik, Debrecenben élő hajléktalan férfit is magához költöztetett, ő a közeli baromfifeldolgozó üzemben dolgozott, fizetését azonban – az ellátásra és a lakhatásra való hivatkozással – teljes egészében elvette tőle. A férfi tizenkilenc hónapon át dolgozott a vádlottnak az üzemben, amikor egy barátja segítségével sikerült megszöknie.

A vádlott harmadik áldozata szintén egy hajléktalan férfi volt, ő is fizetség nélkül gondozta a vádlott állatait. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést kért az emberkereskedelem és kényszermunka minősített esetével vádolt férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik