Élő Nagyvilág

Egy finn határnál lévő orosz olajterminált találtak el az ukránok

MTI / AP
MTI / AP

Az előző nap történésiről itt írtunk.

Négy halott Harkivban az orosz ágyúzás nyomán, az ukránok megsemmisítettek egy újabb orosz hajót

Legalább négy ember meghalt vasárnap az északkelet-ukrajnai Harkiv városának külterületén orosz ágyúzás következtében – közölte a régió kormányzója az MTI szerint. Oleh Szinyehubov azt mondta, tudomásuk van arról, hogy négy civil meghalt. Legalább nyolc ember megsebesült. A lövések az északnyugat-harkivi Mala Danylivka kerületet érték, a kormányzó szerint a lakók pihenése közben.

Az ukrán erők megsemmisítették a fekete-tengeri orosz flotta egyik aknakereső hajóját – a szombat esti eseményről ugyancsak vasárnap számolt be az ukrán haditengerészet a Telegramon.

Brit védelmi miniszter: Nem akarunk konfrontációba kerülni Oroszországgal

A brit védelmi miniszter szerint az orosz fegyveres erők Harkiv környékén észlelt előrenyomulása is jelzi, hogy Ukrajna katonai segélyezését egy pillanatra sem szabad szüneteltetni. Grant Shapps hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal.

Shapps a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában – arra a riporteri felvetésre, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajnának a védelméhez szükséges eszközök alig 25 százaléka áll jelenleg rendelkezésére – kijelentette: ha más országok is követték volna Nagy-Britannia példáját, Ukrajnának ma sokkal nagyobb védelmi kapacitása lenne. A brit védelmi tárca vezetője szerint Nagy-Britannia a háború kezdete óta hozzávetőleg 12,5 milliárd font (5660 milliárd forint) segélyben részesítette Ukrajnát.

Grant Shapps ugyanakkor kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy London szerint Ukrajna használhatja-e a brit fegyvereket Oroszország területén lévő célpontok ellen.     A miniszter úgy fogalmazott: a brit fegyverszállítások azt a célt szolgálják, hogy Ukrajna megvédhesse magát, és ezeket a fegyvereket „Ukrajna egész területén lehet és kell is használni, beleértve a Krím területét is”.  Shapps a brit fegyverek oroszországi célpontok elleni használatának lehetőségét firtató többszöri kérdésre ugyanakkor csak annyit mondott, hogy az erről folytatott „magánjellegű beszélgetésekről” nem kíván részleteket felfedni.

A brit védelmi miniszter szerint a Harkiv körzetében elért orosz előrenyomulást az tette lehetővé, hogy „a civilizált világ kis időre elfordította tekintetét” Ukrajnáról. Grant Shapps ennek példájaként említette, hogy belpolitikai okokból hosszú ideig tartott, mire a washingtoni kongresszus elfogadta az Ukrajnának szánt amerikai segélycsomagot.

Arra a felvetésre, hogy az Izrael elleni iráni támadás idején brit és amerikai harci gépek is részt vettek az iráni rakéták lelövésében, ugyanakkor nem hajtanak végre ilyen akciókat az ukrajnai célpontokra kilőtt orosz rakéták ellen, a brit védelmi miniszter kijelentette: sem Izrael, sem Ukrajna nem tagja a NATO-nak, így nem terjed ki rájuk az atlanti szövetség védelmi garanciája. „Ukrajna azonban Oroszországgal áll háborúban, és Nagy-Britannia nem kíván közvetlen konfliktusba keveredni Oroszországgal, nem szándékozunk bevonulni és harcolni ebben a háborúban” – tette hozzá.

(MTI)

Kijevet is támadták az éjjel az oroszok

Oroszország szombat este ismét masszív dróncsapásokat mért Ukrajnára, többek a között a fővárosra, Kijevre. Az ukrán légierő közlése szerint az érintett területek között volt Kijev, a fővárostól délnyugatra fekvő Vinnyica megye, az északkelet-ukrajnai, határ menti Szumi, valamint a központi Cserkaszi megye, továbbá a déli Mikolajiv város és a Fekete-tenger mellett fekvő Odessza kikötőváros – számolt be az MTI.

A jelentések szerint az ország nagy részén robbanások hallatszottak. Korábban számos területen légiriadó volt érvényben. Az ukrán erők az éjszaka folyamán megsemmisítették mind a 37, Oroszország által indított támadó drónt – számolt be vasárnap az ukrán légierő főnöke.

Oleh Kiper, a déli Odessza megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta, hogy 20 drónt semmisítettek meg az Odessza régióban. “Odessza megyében egy közigazgatási épületet megrongáltak a lehulló roncsok. Odessza városban a roncs egy lakónegyed udvarára zuhant. Szerencsére nem történt sérülés” – tette hozzá a tisztviselő.

Orosz hadihajót találtak el az ukránok

Újabb orosz hadihajót semmisítettek meg az ukránok. A 62 méter hosszúságú Kovrovets nevű aknaszedőt vonták ki a forgalomból drónok segítségével az ukrán védelmi minisztérium jelentése szerint. Azt, hogy pontosan hol tartózkodott a hajó, egyelőre nem hozták nyilvánosságra, elképzelhető, hogy a Krímet ért eddigi leghevesebb dróntámadásnak esett áldozatul az éjszaka folyamán.

Egy finn határnál lévő orosz olajlétesítményt találtak el az ukránok

Folytatják az ukránok az orosz kőolaj-infrastruktúra pusztítását. Ezúttal egy Szentpétervártól északra fekvő olajterminált találták el, a finn határ mellett található, Viborg városánál, mintegy ezer kilométernyire Ukrajnától.

Emellett találat ért egy kőolaj-finomítót a Krasznodar közelében fekvő Szlavjanszk-na-Kubanyiban.

Olvasói sztorik