Szórakozás

Lazán kezelte kiesését Gyöngyösi Tamás

Nem hazudtolta meg magát a Voice-ból való távozásakor sem Gyöngyösi Tamás. Az énekes úgy véli, "k* jó" volt a Voice színpadára állnia. Rajongói viszontlátnák és remélik, nem áll be a sorba, nem hagyja, soha hogy "konzummajmot" csináljanak belőle.

A Facebookon olvasható kommentek tanúsága szerint a nézők nagy többsége egyetértett Dózsa Erik és Schweitzer Dóra kiesésével. Mint már megírtuk, Caramel azzal, hogy hazaküldte Fatimát kiverte a biztosítékot, de sokak igazságtalannak érezték azt is, hogy Gyöngyösi Tamás nem folytathatja a versenyt.

Az egykor drogproblémákkal küzdő fiú a meghallgatások óta a Voice egyik legmegosztóbb személyisége volt, ám azt még bírálói sem mondták soha, hogy unalmas, érdektelen személyiség. Rajongói szerint ő volt az egyik igazi egyénisége a versenynek, és sajnálják, hogy a továbbiakban nem láthatják a tehetségkutató színpadán.


“Hatalmas forma vagy, soha nem nézek tehetség kutatókat, mert műanyag. Viszont ahogy látom, téged nem szippantott be a ‘forgatókönyv'” -olvasható a fiú hivatalos oldalán. “Végtelenül sajnálom, hogy ez az ország még nincs azon a szinten, hogy értékelni tudja az igazi tehetséget és egyéniséget! Te voltál ma egyedül k* jó! Remélem azért nem tűnsz el!”- írja egy másik rajongó.

“Remélem, eddig szert tettél ebben a műsorban annyi ismertségre és népszerűségre, hogy egy kicsit könnyebb legyen az utad! Annak, hogy nem jutottál tovább, van egy hatalmas előnye – nem fognak a saját ízlésük szerinti konzummajmot csinálni belőled. Jobb, ha megmaradsz ilyennek. Szerintem. Teljesüljenek a vágyaid!” – olvasható ugyanitt, ahol nézők százai remélik, hogy látják még Tamást színpadon.

Az énekes egyébként a szokásos lazaságával fogadta a kiesését is, csupán annyival kommentálta, hogy k* jó volt az is, hogy egyáltalán bekerült a Voice élő adásába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik