Szórakozás

Kidobta pasija a piáló Demi Moore-t

Demi Moore (Demi Moore)
Demi Moore (Demi Moore)

Alig pár hét alatt sikerült elérnie Demi Moore-nak, hogy ne az élvezetet jelentse fiatal lovagja számára, hanem a terhet, amitől meg kell szabadulni.

Demi Moore ismét belebukott egy párkapcsolatba, és ezért csakis magát okolhatja. Vito Schnabel ugyanis azért szakított vele, mert a színésznő az egész hétvégét végigitta és bulizta, sőt rámászott többek közt Lenny Kravitzre is. Ezzel lovagja szerint egyértelműen jelezte, hogy nem gondolja komolyan a kapcsolatukat. Ráadásul ha Demi nyilvánosan elveszíti a kontrollt, arról az egész világ értesül, vagyis rontja a huszonhat éves műkereskedő imázsát, amit kemény munkával felépített. Schnabel számára az üzlet a legfontosabb élete jelenlegi szakaszában, amivel összeegyeztethetetlen egy botrányos barátnő.

Demi és Vito Naomi Campbell lovagjának születésnapján ismerkedtek meg, még novemberben. Eleinte próbálták titkolni a románcukat, de lebuktak, és onnantól kezdve a paparazzik szó szerint vadásztak a párosra. A fiatalember azonban ügyesen elkerülte, hogy sokat lássák Demi mellett, mert nem szeret a bulvárlapokban szerepelni.


Az első és vélhetően egyben az utolsó közös kép Demiről és Vitóról

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik