Belföld

Ma kezdődik a költségvetés vitája

A négynapos ülés első napján, ma kezdődik a jövő évi büdzsét megalapozó törvények általános vitája az Országgyűlésben, több mint négyórás időkeretben.

A tervezett napirend szerint ma lesz a jogalkotásról, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló, valamint a migrációs törvényjavaslatok záróvitája, majd zárószavazása.

A jogalkotásról szóló törvénytervezet – amely elfogadását követően az Alkotmánybíróság (Ab) által az idei év végével megsemmisített jogalkotási törvényt válthatja fel – a jogszabályok tartalmi követelményeire koncentrál, meghatározza, hogy mely szempontokat kell áttekinteni a törvények, rendeletek hatásvizsgálatakor, valamint rendelkezik a Nemzeti Jogszabálytár létrehozásáról.

Ehhez az indítványhoz kapcsolódik a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényjavaslat, amely januártól a társadalom legszélesebb rétegei számára adhat lehetőséget a jogszabályok előkészítése során véleménye, észrevételeinek kifejtése. A javaslat rögzíti, hogy társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvények, a kormányrendeletek, a miniszteri rendeletek tervezeteit, nem kell viszont előzetesen egyeztetni a fizetési kötelezettségekről, az állami támogatásokról, a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, az európai uniós, illetve nemzetközi forrásokból nyújtott támogatásokról, a nemzetközi szerződés kihirdetéséről, valamint a szervezet és intézmény alapításáról szóló jogszabályok tervezeteit. Az indítványok elfogadáshoz kétharmados szavazattöbbség kell.

Döntenek a képviselők az egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról. A javaslat a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban rögzít jogharmonizációs célú szabályokat. Magyarországon várhatóan 2011. május 20-ig vezetik be a biometrikus azonosító kártyát a harmadik országok állampolgárai tekintetében. A javaslat elfogadásához kétharmados többség kell.

Ha nem érkezik a javaslathoz módosító indítvány, akkor az általános vita lefolytatása után akár szavazhat is a Ház Balla Mihály (Fidesz) azon kezdeményezéséről, mely szerint a jövőben olyan kormánytisztviselő is kinevezető lesz külképviseleti vezetőnek, aki betöltötte a 70. életévét. (A Népszabadság csütörtökön írt arról, hogy Szapáry György kinevezése érdekében módosítanák a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, így lehetővé válik, hogy a miniszterelnök gazdasági főtanácsadóját kinevezzék washingtoni nagykövetnek.)

A parlament várhatóan ma megválasztja a MÁV Zrt. gazdasági helyzetét vizsgáló parlamenti bizottság tagjait. A Fidesz később közli jelöltjei nevét, az MSZP Göndör Istvánt, a Jobbik Korondi Miklóst, a KDNP Spaller Endrét, az LMP Jávor Benedeket javasolja a testületbe.

Az Országgyűlés – a Jobbik kezdeményezésére – megvitatja és dönt két alkotmányügyi bizottsági állásfoglalásról is.
A határozathozatalok után az Országgyűlés négy óra húsz perces időkeretben lefolytatja a 2011-es költségvetést megalapozó törvények általános vitáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik