Belföld

A Jobbik vizsgáltatná a rádiós jutalmazást

A Jobbik miniszteri vizsgálatot kér amiatt, hogy egy internetes portál információi szerint Such György, a Magyar Rádió nyáron leköszönt elnöke 162 millió forintnyi jutalmat osztott ki távozása előtt.

Pörzse Sándor, a Jobbik képviselője a listát bemutatva kijelentette, hogy a hírműsorok szerkesztői úgy kaptak összességében 31 millió forintot, hogy “közük sincs az objektív tájékoztatáshoz, közük sincs a közszolgálatisághoz” – mondta parlamenti sajtótájékoztatóján.

Ezt alátámasztandó kitért arra, hogy a Jobbik az Esti Krónika című műsorban 2,02 százalék beszédidőt kapott, míg a párt szóbeli megszólalásai összesen 3,01 százalékot tesznek ki.
Más témára áttérve megismételte, hogy a Jobbik szerint Alföldi Róbert nem alkalmas a Nemzeti Színház vezetésére. Nem tartják elégségesnek, hogy a színház vezetője elnézést kért és végül nem az épületben tartják meg a Budapesti Román Kulturális Intézet megemlékezését.

A képviselő szerint eleve furcsa volt a pályáztatás, amikor Alföldi Róbert elnyerte a posztot, mert – mint mondta – a rivális pályázó anyagának a fele eltűnt, így az akkor az ügyben illetékes Hiller István kulturális miniszter “önhatalmúlag jelölte ki” a színházigazgatót. A politikus emellett döbbenetesnek nevezte, hogy a színház egyik darabjában egy katolikus pap megerőszakol egy fiatalembert. Egy másik darabban súlyos pedofíliával is találkozni lehet – folytatta, hozzátéve: “mindenki (…) ismeri a botrányos János vitéz előadást, ahol is tulajdonképpen Iluska egy prostituált”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik