Kultúra

A majmok nemcsak a bolygót, de a mozikat is leuralták

Fórum Hungary
Fórum Hungary
A majmok bolygója: A birodalomnak nem akadt versenytársa a hétvégén.

Szükség van a tizedik A majmok bolygója-filmre? Ami azt illeti, igen, amíg egy hanyatlástörténet szereplőiként látjuk magunkat, és a természetközeli majoméletre vágyakozunk

– írtuk múlt heti kritikánkban, és úgy tűnik, a nézők sem látták teljesen időszerűtlennek az új felvonást. A majmok bolygója: A birodalom ugyanis magabiztosan uralta a mozikat, 56,5 millió dolláros bevételt hozva Észak-Amerikában az első hétvégéjén. Ez ugyan csak kicsivel, de meghaladja az előzetes elvárásokat (az 50-55 millió dollár volt), és nagyjából egy súlycsoportban van a több mint tíz éve feltámasztott franchise eddigi három részéből kettővel. A legerősebb eredményt eddig a 2014-es A majmok bolygója: Forradalom hozta (72 millió dolláros nyitóhétvége), ám a 2017-es A majmok bolygója: Háború (56,2 millió dollár), illetve a 2011-es A majmok bolygója: Lázadás (54,8 millió dollár) ugyanebben a tempóban nyitott, mint a mostani.

A Varietynek nyilatkozó elemző szerint ez ugyan átlagos nyitásnak számít a műfajban, de ez nagy szó, hiszen az elvárást itt a filmtörténet legnagyobb akciófilmjei alapján állították fel. Egy másik szakmabeli szerint ez megadhatja az alapot a nyári box office szezonhoz. Abban semmi meglepő nincs, hogy az új A majmok bolygója-film könnyedén a többiek fölé magasodott, főleg, hogy azoknak nem most volt a premierje: a második helyen a Ryan Gosling-Emily Blunt féle A kaszkadőr végzett, míg a harmadik a Zendaya főszerpelésével készült Challengers lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik